2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Életmód / Medicina » Medicina » Indul a Semmelweis Egyetem Szenior Akadémiájának őszi évada
royal_magazin_PNG

Indul a Semmelweis Egyetem Szenior Akadémiájának őszi évada

A Semmelweis Egyetem ismeretterjesztő rendezvénysorozatának kilencedik alkalommal meghirdetett évadában október 2-a és december 18-a között hetente egy-egy új, főként a 60 év feletti korosztály érdeklődéséhez közel álló témával várják a résztvevőket az intézmény vezető professzorai, kutatói. A korábbi évekhez hasonlóan az online előadásokra regisztrálók ezúttal is a leggyakoribb népbetegségekre vonatkozó új ismeretekről, valamint az orvostudomány friss eredményeiről tájékozódhatnak a hétfőnként 18 órától kezdődő alkalmakon.

A 2023-as őszi évad nyitóelőadásában dr. Kardon Tamás, a Semmelweis Egyetem Molekuláris Biológiai Tanszékének docense a méregtelenítés szerepéről beszél majd egy kutatóorvos szemszögéből.

Az ezt követő hetekben szó lesz a daganatok keletkezésének biológiájáról, a nyirokrendszer szerepéről, de a koraszülöttek korszerű gyógyításának hátteréről is fontos információkat kaphatnak az érdeklődők.

Novemberben az időskori halláscsökkenés és fülzúgás, az immunválasz alapjai, a kardiológiai beavatkozások és a tudatos jelenlét (mindfulness) tematikája kerül a fókuszba. Decemberben további érdekes előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők a szív-érrendszeri betegségek pszichoszociális rizikótényezőiről, vagyis a negatív érzelmek és a szívbetegség kapcsolatáról, a testmozgás betegségmegelőző szerepéről, valamint a szerotoninról.

Dr. Nagy Zoltán professor emeritus, a programsorozat szakmai vezetője elmondta: a Semmelweis Egyetem kiemelt feladatának tekinti az ismeretterjesztést, ennek szellemében állították össze a 9. szemeszter előadásait is. A betegségek megelőzése és gyógyítása ugyanis az orvosbiológia kutatási eredményeire támaszkodik, ezért fontos, hogy az új ismereteket közérthető módon osszák meg az érdeklődőkkel az egyetem legkiválóbb oktatói.

A rendezvényt a korábbi évekhez hasonlóan online tartják, az ingyenes előadások interneten keresztül, a Zoom program segítségével követhetők, a részvételhez egyszeri, online regisztráció szükséges. A Szenior Akadémia részletes programja és a regisztráció ide kattintva érhető el. A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!