2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Gyöngyösi Márton: Ezért támogattam az egységes európai vakcinaigazolást
royal_magazin_PNG

Gyöngyösi Márton: Ezért támogattam az egységes európai vakcinaigazolást

 A közelgő nyári szezon kapcsán felvetődő kérdések is jól mutatják, hogy a válság csakis egységes európai fellépéssel kezelhető.
Ezért most minden politikai szereplőnek azon kell dolgoznia, hogy az európai polgároknak mielőbb visszaadhassuk a mozgás szabadságát, nem utolsó sorban pedig megmenthessük a tömegeknek megélhetést adó turisztikai iparágat. Meggyőződésem, hogy a vírus leküzdésének egyetlen valódi, és hatékony módja az oltás. Az oltakozási hajlandóságot pedig a független szakmai szervezetekbe vetett bizalom által lehet csak növelni.

Ezért is tartottuk aggályosnak, hogy az Orbán-kormány zsarolással és nyomásgyakorlással igyekezett az embereket afelé terelni, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által még nem vizsgált és jóváhagyott vakcinákat válasszanak.

Ezzel együtt meggyőződésünk, hogy a kínai és orosz gyártók vakcinái is megkapják hamarosan az ENSZ egészségügyi szervezetének, a WHO-nak az engedélyét, az európai államok többsége pedig nem fog diszkriminálni az EMA és a WHO engedélye, keleti és nyugati vakcinák között.

A legkedveltebb turistacélpontnak számító országok egy része (pl. Görögország, Ciprus, Horvátország) egyébként már most világossá tette, hogy – nagyon helyesen – nem fog diszkriminálni egyetlen turistát sem a vakcina alapján. Persze a legjobb megoldást a bizonytalanságra továbbra is az jelentené, ha az orosz és kínai gyártók beadnák az EMA-nak engedélyeztetésre az oltóanyagukat.

Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a mozgás szabadságának mielőbbi visszaállítása érdekében fontos volt, hogy lefektessünk egy egységes európai szintű szabályozást. Ezért támogattam a kezdeményezést.

Jólétet minden magyarnak!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés