Higgyék el – mondta tegnap este a „köztévében” Orbán Viktor. Mondta úgy, mint aki már maga sem hisz abban, amit mond, de azért letudja a kötelező kört. Letudta a szokásos ígéretet. „A kormány annyi munkahelyet teremt, amennyit a vírus tönkretesz.” Igaz, hogy ma több mint százezerrel dolgoznak kevesebben, mint egy évvel ezelőtt, de lesz majd több munkahely. Higgyék el. Meg higgyék el azt is – mondta –, hogy az egészségügy jobban áll, mint gondoltuk volna. Igaz, hogy az egészségügyi dolgozóktól nem ezt halljuk, de higgyük el, hogy a „győzelem kapujában állunk”. Már csak két-három hét. És a nyár szabad lesz. Higgyük el.
2010 óta az ország jelentős része mást sem tett, mint elhitte. Elhitt mindent, amit a miniszterelnök mondott. Elhitte, hogy a kormány legyőzi Brüsszelt, legyőzi Sorost, legyőzi a háttérhatalmakat. Elhitt minden hazugságot. Most azonban, amikor a szeretteit veszíti el, a munkáját, a vállalkozását, az életét, akkor ez már kevés. Nem hinni akarnak az emberek, hanem tudni. Tudni az igazságot. Tudni azt, hogy mikor kapnak oltást, mikor lesznek védettek, mikor kapnak bértámogatást, mikor kapnak segítséget hitel helyett, hogy újrakezdjék az életüket. Tudni akarnak és nem hinni, egy olyan országban, ahol a miniszterelnök nem tud, csak hisz. Hisz abban, hogy a hívei talán még hisznek neki. Hogy talán nekik még elhazudhatja azt, hogy az összeomlás szélén is a győzelem kapujában állunk.
Hihetetlen, de igaz. Tegnap a miniszterelnök rendkívüli bejelentésként beharangozott interjúban arra kérte a népet, hogy higgyen neki. Ez bejelentésnek nulla. Kérésnek 10 évnyi hazudozás után valóban rendkívüli.
