2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Ferenc pápa Irakban: „Ne hagyjuk, hogy a fénylő eget a gyűlölet fellegei borítsák be”
royal_magazin_PNG

Ferenc pápa Irakban: „Ne hagyjuk, hogy a fénylő eget a gyűlölet fellegei borítsák be”

Történelmi találkozása után Ali Al-sistani siita nagy ajatollahhal Ferenc pápa az Irakban honos vallási felekezetek képviselőivel találkozott vasárnap Ábrahám szülőföldjén, a ninivei Urban – számolt be róla a Magyar Békekör.

„Rajtunk múlik, hogy tisztázzuk a félreértéseket, és ne hagyjuk, hogy a fénylő eget a gyűlölet fellegei borítsák be” – mondta a muszlim, a zsidó, a jazidi és a keresztény közösség képviselői előtt. Arra kérte őket, hogy tartsanak távolságot a fundamentalistáktól és a terrorizmussal szemben. „Ellenségeskedés, szélsőségesség, erőszakosság nem fakadhat vallásos ember lelkéből, mert mind-mind a vallás árulója” – mondta. „Isten könyörületes, és a legnagyobb káromlással ér fel nevében gyűlölni a testvért” – szögezte le.

„Mindegyik etnikai és vallási közösség megszenvedte a terrorizmust. Különösen a jazidikre gondolok most, akik sok-sok férfit sirattak el, akiknek sok ezer nőjüket, lányukat, gyermeküket rabolták el, rabszolgának adták el őket, fizikailag bántalmazták és erőszakkal megtérítették őket. Imádkozzunk, hogy hazatérjenek, akiket szét fújt a szél, és akiket elraboltak szeretteiktől. Imádkozzunk, hogy mindenütt elismerjék és tiszteletben tartsák a lelkiismereti és vallásszabadságot, hiszen alapjogok, melyek szabadságot biztosítanak az embernek, hogy az ég felé fordítsa tekintetét, ahonnan teremtetett” – mondta.

Ferenc pápa Ábrahám prófétában jelölte meg azt a közös személyiséget, akit a judaizmus, a kereszténység és az iszlám ősatyaként tisztel. Ábrahám Istenhez való hűségének köszönhetjük, hogy Isten nem fáradt bele a világba, és nem fordult el tőle, hanem reményt látott benne, mert Ábrahám mindenét feláldozta, még egyetlen fiát is, hogy összehozzon családokat és népeket, és megértesse velük, hogy szükségük van egymásra, mert testvérek – fogalmazott.

Végül a következőket mondta a békéről: „Amint a Mennyország jelzi, az utunk a béke útja. Különösen a viharban fontos, hogy ugyanazon az oldalon evezzünk. Méltatlan, hogy bár mindnyájunkat próbára tesz a járvány és a válság, különösen itt, ahol a konfliktusok olyan sok nyomorúságot okoztak, valaki nagy lelkesen csak saját vállalkozásával törődik. Nem lesz béke amíg nem osztozunk egymással és nem fogadjuk el egymást. Nincs béke igazságosság nélkül, amely mindenki számára biztosítja a méltányosságot és az előmenetelt, kezdve a leggyengébbel. Nem lesz béke anélkül, hogy a nép ne nyújtana kezet más népeknek. Addig nem lesz béke, amíg uralkodik az ők meg mi szellem. Addig nem lesz béke, amíg a szövetségek valakivel szemben állnak, mert az egyik szövetség a másik ellen csak növeli a megosztottságot. A békéhez nem győztesek vagy vesztesek kellenek, hanem testvérek, akik a múltbeli félreértések és sebek ellenére felülkerekednek a konfliktusokon, és az egység útján járnak. Imádkozzunk az egész Közel-Keletért, különös tekintettel a közeli, megkínzott Szíriáért”.

Az egymásnak okozott sebeket csak közösen tudjuk gyógyítani. Közös rendeltetés, hogy az emberiség nagy családja vendégszeretővé és befogadóvá váljék, békében éljen egymással – fejezte be az iraki felekezetek képviselőihez intézett beszédét Ferenc pápa.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés