2025. 10. 20. hétfő

Vendel

1 EUR 390 HUF
1 GBP 448 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Rendőrök vetettek végett a karókkal folytatott megbeszélésnek
55567

Rendőrök vetettek végett a karókkal folytatott megbeszélésnek

Életveszélyes sérülésekkel is együtt járt az a tíz résztvevős verekedés, aminek rendőrök vetettek véget Ózdon.

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kilenc helyi férfival szemben, illetve élveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt tizedik, a verekedésben résztvevő társukkal szemben.

A gyanúsítottak közül hét ózdi férfi karókkal, vascsövekkel felfegyverkezve elment az újtelepi városrészre 2021. január 16-án 21 óra körül, ahol korábbi, vélt sérelmüket akarták megbeszélni három ismerősükkel. A vitás felek előzetes szóváltást követően összeverekedtek.

A garázdaság során többen megsérültek, két férfit pedig életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba a mentőszolgálat munkatársai.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a verekedésben résztvevő férfiakat, egyben vizsgálják a garázdaság pontos körülményeit.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV SAJTÓKÖZLEMÉNY
„Nikotinba eltett uborka”   Uborkával, káposztával és dinnyével pakolták tele a román kisbusz utánfutóját, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bev…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kaik

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!