2026. 06. 30. kedd

Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A megoldás a Magyar Munkahelyvédelmi Alap
royal_magazin_PNG

A megoldás a Magyar Munkahelyvédelmi Alap

Houston, akadt egy kis problémánk! A katásokat érintő járulékkedvezmények a vállalkozók körének kisebb részére vonatkoznak csak, és ahogy már korábban is jeleztük, kimaradtak abból az idegenvezetők, a nyelvtanárok, az újságírók, a fotósok és számos olyan szakma képviselői, amelyekben most nem, vagy csak nagy nehézségek árán lehet bevételt realizálni.
Önmagában szegénységi bizonyítvány az is, hogy a vírus betörése után egy hónappal még mindig erről a témáról kell vitatkozni, de látni kell, a kormányzat „kozmetikai jellegű” segítségnyújtásával itt nem lehet érdemi eredményt elérni. A valódi megoldás a Jobbik Magyar Munkahelyvédelmi Alapja lenne, amely az átlagbérig minden bajba került magyar fizetésének legalább 80%-át szavatolná. Ebben az esetben a nem a kedvezmények „látványpékségében” járnánk, hanem valódi mentőövet tudnánk dobni. Ám amíg ezt nem tudjuk szó szerint keresztül erőltetni a rendszeren, addig elengedhetetlen, hogy a járulékkedvezmények minden egyes kisvállalkozót megillessenek!

A kamarai tagdíjak tekintetében szintén joggal merül fel egyfajta moratórium igénye, főleg azokon a területeken, amelyeken semmiféle, a korábbihoz hasonló szintű munkavégzés fizikai lehetősége nem adott. A fentiek igényét erősíti az is, hogy több vezető sajtóorgánum leépítésekre kényszerült, máshol a munkaidőt és azzal együtt esetlegesen a fizetést is csökkenteni kellett, pedig talán soha nem volt szükség akkora mértékben a kiegyensúlyozott tájékoztatásra, mint napjainkban. Szembeötlő, hogy még az anyagiakban jellemzően dúskáló kormányzati csatornákon is régebbi műsorokat ismételgetnek, a magazinműsorok egy része pedig szó szerint áll. A reklámpiac szintén tele van katás vállalkozókkal, márpedig mostanra ez a szegmens is befagyott.

A beavatkozás igénye több mint sürgető, mert ez most nem az izmusok ideje, hanem sokkal inkább a szociális védőháló befoltozásáé és az azonnali segítségnyújtásé.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés