2026. 06. 29. hétfő

Péter, Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Szegregáció – fenyegetett tanárok
royal_magazin_PNG

Szegregáció – fenyegetett tanárok

A gyöngyöspatai események után napról-napra egyre több problémára derül fény, legutóbb a tanárokat ért inzultusokról szóltak a hírek.

A Mi Hazánk álláspontja szerint két dolgot le kell szögezni: az első, hogy Észak-Magyarország több száz iskolájában komoly probléma a tanárok verbális és tettleges inzultálása, fenyegetése. Sőt, sok esetben a szülők is ellenségként kezelik a tanárokat. Ezek a folyamatok nem most kezdődtek, a rendszerváltás óta egyetlen párt sem foglalkozott érdemben ezzel a problémával, sem a balliberális kormányok, sem a Fidesz idejében.

A másik fontos kérdés, hogy mi ennek az oka? Az érintett településeken olyan szubkulturális közeg alakult ki, amelyben nem a törvények, hanem egyfajta szokásjog alapján intézik a dolgaikat. Itt sokszor a nyers erő és az agresszió a megoldás egy-egy kérdésben. Az ilyen környezetben szocializálódott gyerekek viselkedésén nem lehet csodálkozni, ráadásul az iskolába kerülve egy, az otthonitól teljesen eltérő szocializációs rendszerbe kerülnek, amely további ellenállást vált ki belőlük.

Éppen ezért fontos feladat, hogy a hatóságok a törvények betartatásával felszámolják ezeket a no-go zónákat, és kiemelten fontos a szigorúbb gyermekvédelem valamint a szülők felelősségének vizsgálata. A Mi Hazánk Mozgalom minden törvényes eszközzel azon fog dolgozni, hogy megállítsa ezeket a folyamatokat.

Pakusza Zoltán, önkormányzati képviselő, a Mi Hazánk Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés