2026. 06. 29. hétfő

Péter, Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Szegregáció, lemorzsolódás, hol a szülők felelőssége?
royal_magazin_PNG

Szegregáció, lemorzsolódás, hol a szülők felelőssége?

Az elmúlt napokban sok minden szóba került a szegregáció, lemorzsolódás vitájában, kivétel a szülői háttér illetve annak szinte teljes hiánya.

Tizenöt évet tanítottam egy olyan szakiskolában, ahol a tanulóim nagy százaléka érkezett nehéz körülmények közül. Pontos rálátásom volt arra, hogy azokkal volt a legtöbb probléma, akikkel otthon nem foglalkoztak. Akiknek a szülei nem követelték meg a rendet, a leckét, a felszerelést. Csak példaként említem, volt olyan szülői értekezlet, ahol nem lehetett megválasztani a három fős szülői munkaközösséget, mert nem jött el csak két szülő.

Ki kell mondani, hogy az oktatás minősége nemcsak a rendszeren és az – egyébként ilyen típusú iskolákban – erőn felül teljesítő tanárkollégákon múlik. Ha a szülő és a szülői háttér nem partner, akkor nem lesz jelentős javulás.

Azt gondolom, bizonyos esetekben vizsgálni és ha szükséges szankcionálni kell a szülőt, hiszen a gyermekvédelmi törvény egyértelműen fogalmaz, a gyermek érzelmi, értelmi, erkölcsi és testi fejlődéséért a szülő a felelős. Tudomásul kell venni, hogy a gyermekvállalással a nevelés feladata is együtt  jár, és azt nem lehet folyamatosan a társadalom vállára áthárítani. Aki igénybe veszi az ingyen étkezést az iskolában, a családi pótlékot és az egyéb kedvezményeket, attól joggal várja el a társadalom, hogy saját gyermekét az elvárások szerint nevelje.

Pakusza Zoltán, önkormányzati képviselő, a Mi Hazánk Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés