2026. 06. 29. hétfő

Péter, Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Szijjártó Péter: jó kezekbe került a bővítés ügye, új lendületet kaphat a bővítés politikája
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter: jó kezekbe került a bővítés ügye, új lendületet kaphat a bővítés politikája

Jó kezekbe került a bővítés ügye azzal, hogy kiderült, a magyar uniós biztos felelősségi körébe fog tartozni az elkövetkező esztendőkben az Európai Unió bővítésének és szomszédságpolitikájának kérdése – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-vel, hozzátette, ezzel új lendületet kaphat az uniós bővítés politikája. A tárcavezető Genfben részt vesz a Világgazdasági Fórum által rendezett Stratégiai Párbeszéd a Nyugat-Balkánról című rendezvényen, amelyen hét nyugat-balkáni állam- és kormányfő, illetve hat – köztük négy uniós – külügyminiszter is részt vesz. Szijjártó Péter kijelentette, hogy Magyarország olyan ország, amely nemcsak beszél a politikai céljairól, hanem tesz is azok érdekében. „Így hát azzal, hogy magyar uniós biztos fogja felügyelni az EU bővítését, új lendületet kaphat ez az egyébként korábban sikeres, az elmúlt időszakban azonban inkább csak kudarcokat halmozó európai uniós politika” – mondta a tárcavezető. Hozzátette, hogy az EU és Magyarország érdeke teljes mértékben egybeesik a Nyugat-Balkán bővítésének tekintetében. „Ez a biztonsági érdekünk, hiszen újabb migrációs nyomás várható a nyugat-balkáni útvonalon” – mondta Szijjártó Péter. A tárcavezető szerint látszik, hogy „a számok folyamatosan nőnek”, és most már lassan százezer illegális bevándorló torlódott fel a Nyugat-Balkánon, a török hatóságok pedig 350 ezer illegális határátlépőt tartóztattak fel október végéig, ami már 80 ezerrel több, mint a tavalyi esztendő egészében volt. Azzal, hogy jön a hideg és a tél, a migrációs nyomás áttevődik a tengerről a szárazföldi útvonalra – mondta. „Tehát biztonsági érdekünk a nyugat-balkáni országok integrálása. Gazdasági érdekünk is, hiszen a nyugat-balkáni országok rendkívül szoros és aktív kereskedelmi kapcsolatokat tartanak fenn az európai országokkal, és minél kevesebb akadály van ennek a kereskedelemnek az útjában, annál inkább kedvezőbb lesz ez a helyzet az európai országok számára. És politikai érdekünk is a bővítés, hiszen az EU tagjainak a létszáma csökkeni fog, ami nem egy kifejezetten sikeres unió képét kelti. Minél előbb előre tudunk lépni a bővítés útján, annál előbb tudunk egy sikeres Európai Unió képét kialakítani magunkról” – mondta Szijjártó Péter. Az Ursula von der Leyen vezetésével létrejövő Európai Bizottság részéről stratégiai hiba lenne, ha nem javítaná ki a leköszönő, Jean-Claude Juncker vezette bizottság óriási mulasztását és hibáját – mondta. A Juncker által vezetett bizottság gyakorlatilag lefullasztotta a bővítés folyamatát, semmilyen előrelépés nem történt. Szijjártó Péter szerint be kell látni, hogy az EU-nak legalább annyira szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint amennyire a Nyugat-Balkánnak az unióra. „Ma a gazdasági helyzet úgy néz ki Európában, hogy minél inkább Keletre, Közép-Európa irányába nézünk, annál magasabbak a gazdasági növekedés értékei, így tehát az EU bővítése nem elvesz, hanem hozzáad az unió teljesítményéhez” – mondta a tárcavezető. Emellett szerinte fontos azt is látni, hogy „kioktatásnak helye nincsen”. A Nyugat-Balkán országai egyes kérdésekben nemcsak elérik az EU szintjét, hanem fölötte is teljesítenek, amit a magyarok saját bőrükön is érzékelhetnek. Példának hozta fel, hogy a Szerbiában élő magyar nemzeti közösség sokkal több jogot kapott Szerbiától, mint amennyi jogot kapnak a magyar nemzeti közösségek az európai uniós szomszédos országokban. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés