2026. 09. 27. vasárnap

Adalbert

1 EUR 365 HUF
1 GBP 425 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A sikeres felvételinek egyelőre nem lehet feltétele a nyelvvizsga!
royal_magazin_PNG

A sikeres felvételinek egyelőre nem lehet feltétele a nyelvvizsga!

A Jobbik örömmel értesült arról, hogy Murai László, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke is felemelte a szavát a kormány azon terve ellen, amely 2020-tól a sikeres felsőoktatási felvételit komplex középfokú nyelvvizsga meglétéhez kötné. Szakmai szempontok alapján is osztjuk Murai László azon megállapítását, hogy az intézkedés következtében nemzetstratégiailag kiemelten fontos képzési területek (például pedagógiai, műszaki és agrárképzés) utánpótlásuk akár 60-70 százalékát is elveszíthetik.

A témával kapcsolatos álláspontunkat számos alkalommal nyilvánvalóvá tettük: a kormány által bevezetni kívánt szigorítás azoknak a szegényebb sorból származó fiataloknak a továbbtanulási lehetőségeit rontja tovább, akiknek nincs lehetőségük kifizetni a különórákat, nyelvkurzusokat. Egyetértünk azzal, hogy az egyetemekre, főiskolákra való bejutáshoz szükséges a megfelelő nyelvtudás, de ez semmiképpen nem jelentheti azt, hogy anyagi háttér alapján diszkrimináló intézkedés lépjen hatályba. Felszólítjuk a kormányt, hogy vegye figyelembe a HÖOK jelzését, és a szabályozást 2020 helyett csak akkor vezesse be, amikor a köznevelésben a nyelvoktatás reformja megtörténik, és ennek következtében a rendszer alkalmas lesz felkészíteni a diákokat a szükséges feltételekre!

A Jobbik parlamenti munkája során, valamint hazai és nemzetközi fórumokon egyaránt küzd a magyar hallgatók érdekeinek védelméért, hiszen megfelelő számú és jól képzett értelmiségi utánpótlás nélkül nincs erős nemzet!

 

Dr. Brenner Koloman, a Jobbik frakcióvezető-helyettese

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés