2026. 07. 3. péntek

Kornél, Soma

1 EUR 356 HUF
1 GBP 416 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Sértődés helyett saját tiltakozó akciót szervez a Mi Hazánk a rabszolgatörvény ellen
royal_magazin_PNG

Sértődés helyett saját tiltakozó akciót szervez a Mi Hazánk a rabszolgatörvény ellen

A Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselői csoportja határozottan kiáll a magyar dolgozók védelme érdekében, és elutasítja a „rabszolgatörvényként” elhíresült tervezetet, amely a magyar munkavállalókat kizsákmányolja és kiszolgáltatottá teszi a munkaadóknak, mindezek miatt saját tiltakozó akciót szervezünk a szavazások idejére.
Tisztán látszik, hogy a kormánypárt minden eszközt bevet, hogy a törvényt szerdán elfogadják, és azoknak a multinacionális cégeknek kedvezzenek, melyek hatalmas nyereséget vittek ki eddig is az országból. Felháborítónak tartjuk, hogy az Igazságügyi Bizottság javaslatára a kormánypárti képviselők a házszabályi rendelkezéseket figyelmen kívül hagyva, jogellenesen utasítottak el 2925 ellenzéki módosító javaslatot. Azonban nem értünk egyet azzal a felelőtlen ellenzéki magatartással sem, mely során a képviselők tiltakozásképpen a Parlamentből kivonulva tagadták meg az aznapi munkájukat, hiszen egyetlen magyar dolgozó sem teheti meg, hogy munkaidőben egyszerűen hazamegy, ha megsértődik a munkatársaira vagy a főnökére.

A Mi Hazánk Mozgalom már korábban jelezte, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul tisztességesen dolgozó magyarok védelmében, és ha a kormánypárti többség elfogadja a szégyenteljes törvényjavaslatot, felszólítjuk a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a jogszabályt.

A Mi Hazánk Mozgalom álláspontja az, hogy tisztelet és megbecsülés illeti a magyar munkavállalókat, és javasolja a kormány részére, hogy a munkabérek jelentős emelésével, megfelelő munkakörülmények biztosításával fejezze ki a magyar dolgozók iránti megbecsülését.

Dr. Fülöp Erik
a Mi Hazánk országgyűlési képviselője,
az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának tagja 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés