2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Jobbik:Kútadóval akar 25 milliárdot behajtani az emberektől a Fidesz
royal_magazin_PNG

Jobbik:Kútadóval akar 25 milliárdot behajtani az emberektől a Fidesz

Az elmúlt hetekben tömegesen keresték meg a Jobbikot a lakosság részéről a fúrt és ásott kutak bejelentésével kapcsolatos anyagi terhek vonatkozásában. A jelenleg hatályos törvények értelmében ugyanis súlyos anyagi kötelezettséget jelent annak a közel 1 millió honfitársunknak a kutak bejelentése, akik ezt még nem tették meg. A kutak bemérését végző cégek átlagoson 25 ezer forintért végzik el azokat a méréseket és tervdokumentációkat, amelyek után még ötezer forintos illetéket is fizetni kell. További nagy összegű terhet jelenthet a bejelentők számára, ha az adott kút talpmélysége olyan rétegvizet érint, amely az ivóvíz bázisunkban helyezkedik el. Ekkor már az adott megyéhez tartozó katasztrófavédelmi igazgatósághoz tartozik az eljárás. Az érvényben lévő szigorú szabályozások miatt egy hosszú procedúra veszi kezdetét, amelynek összege már a 150-200.000 forintot is elérheti.

Meglátásaink szerint további gondokat okoz az is, hogy a magyar emberek megsarcoltatásával a kormány törvénytelen eljárásokra kényszeríti a lakosokat és a kútfúrással foglalkozó cégeket. Az államigazgatási eljárások súlyos költségei miatt, feltételezhetően 30-40 méternél alacsonyabban elhelyezkedő kút-talpmélységeket fognak lejelenteni azok, akiknek az alacsony havi jövedelme nem teszi lehetővé a kutakra vonatkozó valós adatok bejelentésének megfinanszírozását. A rossz és igazságtalan szabályozással a kormány 25 milliárd forintot vesz ki az emberek zsebéből, ráadásul, egy pontatlanságokkal teli földrajzi katasztert készít a lakossági vízfelhasználásról.

Felismerve a magyar állampolgárok jogos igényeit a felszín alatti vizeink felhasználásának tehermentesítésére vonatkozóan, a Jobbik törvénymódosításokat nyújtott be az illetékes szakbizottságokhoz, amelyeket rendre leszavaztak a kormánypárti képviselők. Nincs kétségünk afelől sem, hogy a tárgysorozatba vételi szavazásnál a Fidesz ismételten elutasítja a magyar emberek jogos kérését.

A Jobbik a felszíni és a felszín alatti vizekre is, mint nemzeti vagyonra tekint, amelyből a nemzet tagjainak joguk van tehermentesen részesülni. A múlt hét folyamán, ennek érdekében útjára indítottunk egy aláírás-gyűjtési akciót, amellyel a magáncélú vízfelhasználás állami megsarcolásának elutasításáról szól. (https://forms.jobbik.hu/hazi-kutak-engedelyeztetese) Célunk, hogy a vízhez való hozzáférés alanyi jogon járjon minden tisztességes, kútját bejelentő magyar embernek.

Tóth Péter, a Jobbik Csongrád megyei elnöke és szegedi önkormányzati képviselő

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés