2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 413 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Trükközve tette csak közzé a kormány a kórházi fertőzésekről szóló tavalyi jelentést
royal_magazin_PNG

Trükközve tette csak közzé a kormány a kórházi fertőzésekről szóló tavalyi jelentést

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) fedezte fel, hogy titokban felkerült az ÁNTSZ honlapjára a 2017-es év kórházi fertőzéseiről szóló jelentés. Bár a kormány folyamatosan trükközik az adatok nyilvánosságával, most legalább részinformációkat szerezhetünk, hogy mi történt tavaly – a jelentés ugyanis továbbra sem érthető az átlagembernek.

A jelentést október 4-én, titokban, erről a közvéleményt nem tájékoztatva töltötték fel az ÁNTSZ honlapjára. Ez mindeddig azért nem tűnhetett fel sem a sajtónak, sem a szakmai szervezeteknek, mert nem az Országos Epidemiológiai Központ oldalára tették fel, ahol 2005-től az összes jelentés megtalálható, hanem egész máshova, az ÁNTSZ honlapjára.

Továbbra sem közérthető a jelentés

A kórházi fertőzések ügyét érintő, immár évek óta tartó fokozott társadalmi érdeklődés alapján a TASZ szerint elvárható lenne, hogy az éves összefoglaló jelentés a laikusok számára is könnyen hozzáférhető és értelmezhető legyen. A tisztifőorvos ezzel kapcsolatban korábban kijelentette: törekszenek arra, hogy a kórházi fertőzésekről szóló jelentéseik és elemzéseik minél közérthetőbbek legyenek a bármelyik érdeklődő állampolgárnak. Asbóth Márton, a TASZ projektvezetője szerint ehhez képest a jelentést áttekintve nem látszik annak eredménye, hogy a kórházi fertőzésekről szóló adatokat érthetővé akarnák tenni.

„Aki arra keresi a választ, hogy 2017-ben hányan fertőződtek és haltak meg a fertőzések miatt, nem fogja könnyen megtalálni a vonatkozó adatokat. Nem vitatjuk, hogy fontos a szakemberek, a szakmai közvélemény tájékoztatása, de ezt el kell választani a közvélemény számára közzétett adatoktól. Ezeknek egyértelműeknek, a laikusok számára is érthetőknek kellene lenniük” – fejtette ki Asbóth a jelentéssel kapcsolatban.

Több adatra lenne szükség, a TASZ aláírásgyűjtése folytatódik

A TASZ pere eközben továbbra is folyamatban van az EMMI ellen, a Kúria döntését várják. A per azért indult, mert az EMMI nem hajlandó nyilvánosságra hozni a kórházi fertőzések adatait kórházankénti bontásban. A TASZ nem csak jogi úton tesz a biztonságos és átlátható egészségügyért: eddig 9 vidéki és budapesti helyszínen tartott helyszíni kitelepülést, ahol közvetlenül lehetett a TASZ jogi szakértőit kérdezni a betegjogokról, jogérvényesítési lehetőségekről. Online is lehetőség van csatlakozni a TASZ átlátható egészségügyet követelő petíciójához.

„Amíg ilyen ködösítés zajlik, mint amit a jelentés közzététele körül látunk, és amíg olyan érthetetlen a jelentés, mint az idei is, addig különösen aktuális az átlátható egészségügy követelése” – nyilatkozta Asbóth Márton. „A petíciónk arra mutat rá, hogy milyen széles körben támogatja a társadalom, hogy a kórházi fertőzések adatait érthető és részletes formában tegyék közzé. Eddig már csaknem kétezer aláírást gyűjtöttünk, és továbbra is várjuk a csatlakozókat személyesen a kitelepüléseinken vagy online”.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés