Nálunk sajnos most még nem… Ma van az állatok világnapja, amelyet 1931 óta ünneplünk, emlékezve Assisi Szent Ferencre, s igazából azért kezdeményeztek, hogy vadon élő állatok megmentésére hívják föl a figyelmet, s csak később terjesztették ki a házi kedvencekre. Örömmel olvastam a hírt, hogy sokkal több a felelős állattartó az utóbbi években.
Ez öröm számunkra is, bár mi egy felelőtlen állattartónak köszönhettük egy hálás, kedves kutyus létét, hogy valaki megunta, kidobta egy autóból, s mi befogadhattuk.
Nekem, ez az elmúlt év óta sajnos szomorú nap is. Első kutyusunk Doris, ezen a napon mindig valami finomságot kapott az ünnep örömére, s tizenegy éven keresztül örömmel ünnepeltük október 4-én, Bogi kutyánk szülinapját is, ugyanis nem tudhattuk mikor jött a világra, hiszen talált, befogadott kutyus volt. Tavaly viszont ezen a napon kellett tőle elbúcsúznunk.
Ma rá emlékezve gondolok az állatok világnapjára. Képek villannak föl előttem… Az első napok, amikor riadt tekintettel figyelte minden mozdulatunkat, hogy nem akarjuk-e bántani, majd lassacskán kialakult a bizalom, s a riadt tekintet hálásra váltott. Az „utcagyerek” már nem akart elmenekülni tőlünk. Megszokta, hogy Ő van a középpontban, gondoskodunk róla, s az egész család szeretve simogatja. Kicsit féltékeny volt a sorban érkező unokákra, de mert látta, hogy Ők is nagyon szeretik, – ki-ki a maga habitusának megfelelően: Ervin kergetőzve, Emília a kosarába telepedve, Gergő a farkát húzogatva – megbékélt a megosztott figyelemmel. Ha csak egy fél órára hagytam egyedül otthon, úgy örült, amikor újra meglátott, mint akinek hetek óta hiányoznék. Igazi családtag volt.
Azután jött a nagy baj, gyógyíthatatlan beteg lett és ma egy éve, ezen a napon elment… Hiányzik.
Még nincs aki betölthetné az űrt a szívemben, még nem vagyok kész egy új jövevény befogadására, de talán a jövő évi állatok világnapján már egy új kis kutyus fogadja csaholva az ünnepi falatokat, mint ahogy sok millió otthonban a világon a mai napon…
OBE
