A korábban jogi és kriminálpszichológiai tanulmányokat folytató Donato Carrisi erőteljes és sötét pszichodrámát alkotott A lelkek ítélőszékében, amely a Marcus-sorozat első része.
A pörgős ütemű történet szerint Rómában egy fiatal lány rejtélyesen eltűnik a diákszállásáról, feltehetőleg ő a sorozatgyilkos legutóbbi áldozata. Két férfi elemezi az esetet, remélve azt, hogy még élve megtalálják az eltűntet. Ők egyébként nem hétköznapi nyomozók – tagjai a Vatikánhoz köthető Pentienzieri-nek. A titkos csoport olyan megoldatlan ügyekre specializálódott, amelyekhez az ördögi gonosznak köze lehet. Ugyanis gyakorlatilag világ legnagyobb és legaktuálisabb archívumával rendelkeznek a gonoszról.
Jeremiah Smith szívroham után holtan fekszik elhagyatott római villájában, a mellébe vésett „Ölj meg!” felirattal. A hozzá kiérkezett sürgősségi mentősök közül egy nő felismeri, sőt egyértelmű bizonyítékot talál arra, hogy ez a férfi ölte meg ikertestvérét. Ilyen sötét tónussal indul A lelkek ítélőszéke, amely a későbbiekben szürrealizmusba fordul.
Sandra Vega a cselekmény egyik főszereplője, aki a milánói rendőrség kriminalisztikai fotósa. Férje, a szabadúszó fotós öt hónappal ezelőtt tragikusan életét vesztette, miután lezuhant egy épületről Rómában. Munkájába temetkezve próbált túllépni a történteken, azonban egy szokatlan hívást kap egy Schalber nevű ügynöktől, ami arra készteti, hogy megvizsgálja férje halálának körülményeit, hiszen lehet, hogy nem baleset történt. Kapcsolatba kerül a fent említett szektával Marcuson keresztül. Azt még nem tudják, hogy ezzel olyan események veszik kezdetét, amely egy furcsa és megdöbbentő esetbe torkollnak.
E három szál természetesen egymásba fonódik, szövevényes és komplex cselekményt alkotva. Carrisi regényének hála megismerhetjük a sorozatgyilkos pszichéjének homályos részeit, pontjait. A narratíva foyltonos változtatása és az időbeli ugrálások talán összezavaróak lehetnek az első pár tíz oldalon, viszont amint egyértelműbbé és tisztábbá válik a különféle karakterek közötti kapcsolatok, a történet teljesen beszippant; a befejezés pedig egyenesen meglepő. Az összbenyomáshoz hozzájárul az is, hogy az író gyönyörűen ír, és érezhető, hogy csodálattal adózik Róma előtt.
