2026. 07. 21. kedd

Dániel, Daniella

1 EUR 360 HUF
1 GBP 423 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Németh Szilárd nyomdokaiban a Fidelitas elnök
royal_magazin_PNG

Németh Szilárd nyomdokaiban a Fidelitas elnök

Böröcz László, Fidelitas elnök országgyűlési képviselőként tett első megnyilatkozása nem okozott csalódást azok számára, akik figyelemmel kísérték az ifjú titán eddigi magasröptű megszólalásait. Érzékletesen mutatja a nyilatkozata, hogy a Fidesz ifjúsági szervezetének vezetőjének inkább maradnia kellett volna a plakátok rongálásánál, mert az még megy neki, viszont sajnálatos módon a fiatalok helyzetének elemzésével már nem tud megbirkózni.

A Jobbik Ifjúsági Tagozata szerint elképesztő az, ahogy a Fidelitas elnöke az elvándorlás kapcsán javuló tendenciákról beszél, hiszen a valóság teljesen mást mutat. Nemrég látott ugyanis napvilágot az az egyik legfrissebb statisztika, amely szerint tovább nőtt a magyarok száma Nagy-Britanniában. Tehát a kivándorlási folyamat nemhogy lassulni látszik, hanem egyre inkább fokozódik. Sokatmondó az a tény is, hogy a Fidesz áprilisi győzelme után négyszer, azaz négyszer többen érdeklődtek, illetve kezdtek el munkát keresni külföldön. Elkeserítő hozadéka ennek a folyamatnak, hogy ma már minden 6. magyar külföldön születik, így az elvándorlás miatt a demográfiai katasztrófa felé egyre gyorsabban robog hazánk. Azon a kijelentésén pedig már meg se lepődünk Böröcz Lászlónak, miszerint a kormányzat nem akar újabb programokat indítani a külföldön dolgozó fiatalok hazacsábítására, mert ez sajnos teljesen beleilleszkedik az eddigi struccpolitikájába.

A Jobbik a kormányzati önámítással és problémaelfedéssel szemben folytatni fogja a küzdelmet azért, hogy itthon tudjuk tartani a fiatalokat, ill. haza tudjuk hozni a már elvándoroltakat. Küzdeni fogunk a lakhatást segítő bérlakás-építési programunk beindításáért, a bérunió megvalósulásáért, a megfelelő oktatásért és a kiszámítható jövőképért. Tesszük mindezt azért, hogy egy külföldi tartózkodás tényleg csak kalandvágyból történjen és ne egy emberhez méltó megélhetési vágyból fakadjon. Böröcz Lászlónak pedig javasoljuk, hogy a jövőben ne azokból a fidelitasos aktivitásból induljon ki a kormányzati sajtónak tett nyilatkozatainál, akik 100 ezreket kaptak már azért, ha egyenesen tudtak kiragasztani egy matricát egy Jobbik irodára.

 

Kálló Gergely, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának országos alelnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés