2026. 09. 22. kedd

Móric

1 EUR 362 HUF
1 GBP 422 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Uszoda a varázspusztában
45531

Uszoda a varázspusztában

Március 24-én, szombaton kora délután sajtótájékoztatót tartott Lengyel Szilvia az LMP országgyűlési képviselő-jelöltje az egyetem egykori kertészetének terülténél, ahová Vécsey László, a Fidesz -KDNP országgyűlési képviselője még 2014-ben uszodát ígért.

Az elmúlt napokban ugyanis jelentős sajtóvisszhangot váltott ki az a tény, hogy a Fidesz kampánykiadványában kész tényként – mint közös eredményt – tálalják az uszodát, mintha az már készen lenne. Igaz, fotó helyett, még mindig csak a már megszokott látványtervet jelenítették meg.

Mivel a négy évvel ezelőtti – szintén a választási kampány keretében tett – ígérettől a mai napig az első kapavágásig sem sikerült eljutni, nagy meglepetést jelentett, hogy Orbán Viktor miniszterelnök két héttel ezelőtti, meglehetősen titokban szervezett látogatásakor már nem csak az uszodát ígérte be – újra-, hanem Vécsey László javaslatára azt is, hogy az uszoda mellé egy jégcsarnokot is építenének az Alsóparkba. Úgy fogalmazott: van még ott hely bőven, s így teljesülne a gödöllőiek régi álma –amiről régóta beszélnek –, hogy Gödöllőn kellene egy jégcsarnokot csinálni, lehetőleg egy olyat, ahol jégkorongcsapat is tud működni.
A hír nagy meglepetés volt a gödöllőieknek, már csak azért is, mert – bár Gödöllőn sok kiválóan teljesítő, nemzetközileg is sikeres sportegyesület és jelentős tömegsport mozgalom van – hokicsapatot azonban keresve sem találunk.
És itt jön egy érdekesség: a kampánylapban az uszodát tényként közlő fiatalember, Farkas Simon hokizik. Igaz nem Gödöllőn, hanem Budapesten. De a dolog itt nem áll meg, ő ugyanis nem más, mint Vécsey László sajtós munkatársának( Farkas Domonkosnak – szerk.)  igen közeli hozzátartozója.
A gödöllőiek mindenesetre nagyon örülnének, ha végre nem az ígéretekben, hanem az uszodában tudnának úszni, amire tényleg várnak a város lakói. Emellett pedig nem jégcsarnokra lenne szükségük, hanem például a már több kormány által beígért elkerülőútra, ami megoldást jelentene a gödöllői közlekedési problémákra.

Forrás:Gödöllői szolgálat

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés