2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 413 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Fagyhalál: a kormány mossa kezeit
royal_magazin_PNG

Fagyhalál: a kormány mossa kezeit

A magyar kormány nem vállal felelősséget a tömeges fagyhalálért, hanem az áldozatokra hárítja a felelősséget sorsuk megpecsételődéséért – állapította meg a Magyar Szociális Fórum (MSZF) szombaton Lázár János csütörtökön elhangzott kijelentéséről.

A miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti tájékoztatóján azzal válaszolt egy újságíró fagyhalállal kapcsolatos kérdésére, hogy „azokon a hajléktalan szállókon, amelyeket a magyar állam működtet, és azokban a szociális intézményekben, amelyekben a magyar állam áll helyt, fagyhalál nem következett be”.

„Lázár János kijelentése arra enged következtetni, hogy az állam csak magáért vállal felelősséget, az országért nem. Az állam nem tartozik felelősséggel azért, ha fizetésképtelenségük miatt elveszik az emberek feje fölül egyetlen fedelüket, és az utcára lökik őket, hajléktalanná válnak, és megfagynak. Nem tartozik felelősséggel azokért, akik saját fűtetlen lakásukban kihűlnek, mert nincs mivel fűteniük. Sem azokért, akiknek telente arról kell dönteniük, hogy egyenek-e, vagy fűtsenek, mert a kettőre nem futja a jövedelmükből. Az állam magáért felel, mások pedig feleljenek magukért! Sorsuk láttán az állam mossa kezeit” – vonható le Magyarország egyik vezető személyiségének logikájából.

A Magyar Szociális Fórum emlékeztet Lázár János korábbi kijelentésére, miszerint „akinek nincs semmije, az annyit is ér”. Tragikus, hogy a kormány társadalompolitikája efféle filozófiákon nyugszik – írja az MSZF.

Az emberjogi szervezet reagált Czibere Károly ugyancsak csütörtökön elhangzott nyilatkozatára is.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért felelős államtitkára egy „decemberi protokollra” hivatkozva azt állította, hogy nem nekik kell a fagyhalállal kapcsolatos adatokat nyilvánosságra hozni, hiszen egészségügyi kérdés annak megállapítása, hogy valaki kihűléses halált halt-e, vagy sem.

Az MSZF megkérdezte Czibere Károlytól, eddig ki állapította meg a fagyhalál tényét, ha nem az egészségügyhöz tartozó orvos. Mire támaszkodott a Központi Statisztikai Hivatal az extrém hideg miatt bekövetkezett halálesetek összegzésekor, ha nem egészségügyi adatokra? Az MSZF vélelmezi, hogy korábban is orvosnak kell megállapítania a halál okát, és most is neki kell. Ha tehát nem változott semmi, miért utasította a kormány az illetékes állami szerveket arra, hogy ne szolgáltassanak többé adatot a fagyhalál esetekről, jóllehet ugyanúgy a rendelkezésükre állnak az adatok, mint eddig – tették fel a kérdést.

Milyen előnye származik a kormánynak a közérdekű adatok eltitkolásából, esetleges manipulálásából, a KSH szakmai munkájának nem szakmai jellegű befolyásolásából? – kérdezte a Magyar Szociális Fórum, mely 185 halálesetről értesült tavaly ősz és február vége között.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés