Nyolc egyenlő a három milliárddal?
Sajnos már teljesen immunissá váltunk a világ problémáit jól megjelenítő egyszerű példákra. Ilyen található az Oxfam jelentésében is, mely szerint a világ leggazdagabb 8 embere birtokol annyit, mint a világ szegényebbik fele – azaz több mint 3 milliárd ember.
Az Európai Uniónak az alapszerződése szerint egyik legfőbb kötelessége lenne az egyenlőtlenségek kiküszöbölése, azonban úgy tűnik, ezen a területen is elbukik. Pedig célok kitűzésében már jók vagyunk. Az ENSZ tavaly szeptemberben fogadta el díszes külsőségek között a globális vállalatok nagy PR támogatásával a következő 15 évre szóló fenntartható fejlődési célokat – köztük a szegénység felszámolását. Eközben 2010 óta 1 milliárd dollárral csökkent a világ szegényebbik felének vagyona, a hatvankettő szupergazdagé pedig félmilliárd dollárral nőtt.
A Szovjetunió felbomlásával megszűnt a kapitalista világ számára a kényszer, hogy a szociális igazságosság látszatát fenntartsa. Az egyenlőtlenségek növekedésének egyik eszköze pedig a globális adócsalás, azaz adóoptimalizálás. Szintén az Oxfam civil szervezet hozta nyilvánosságra, hogy a multinacionális vállaltok közül csak minden tizediknek nincs köze valamely adóparadicsomhoz, miközben az itt befektetett pénzek az elmúlt évtizedben a négyszeresére nőttek. Ez nem kivétel, ez a megszokott munkamenet. A globális vállalatok kívül helyezik magukat az átlagemberek számára kötelező adószabályokon. Így fordulhat elő, hogy a sarki fűszeres néha több adót fizet, mint a multinacionális vállalat. A fejlődő országok pedig az IMF becslése szerint is évente 100 milliárd dollár adóbevételtől esnek el, ami hasonló nagyságú, mint nekik juttatott segélyek összege.
Sorra robbannak ki a botányok: LuxLeaks, SwissLeaks és a Panama-akták, ami kellett ahhoz, hogy a politikusok elkezdjenek komolyabban foglalkozni a témával. Az Európai Bizottság folyamatosan hozza nyilvánosságra az átlátható adózást célzó csomagjának részleteit, melyet aztán egyeztet a tagországokkal. Az jelek nem túl biztatóak. Eddig csak sejtettük, hogy mi zajlik a háttérben, de a Nyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (International Consortium of Investigative Journalists) által feldolgozott két ügy részletesen bemutatta az adóelkerülések rendszerét. Ezek szemléletes példái nemcsak a vállalatok és pénzügyi tanácsadók, de a kormányok cinkos összejátszásának is.
A LuxLeaks lerántotta a leplet Luxemburgról, mely a 90-es évek eleje óta működtette a világ egyik legnagyobb adóparadicsomát Európa szívében, Brüsszeltől 2 órányi autóútra az Európai Bizottság jelenleg regnáló elnöke, Jean-Claude Juncker vezetésével. A dokumentumok szerint csak a PricewaterhouseCoopers tanácsait követve több mint 340 globális vállalat – mint a Pepsi, IKEA, vagy az Apple – vett részt ebben a folyamatban, melynek magyar szála is van. Az adóelkerülésre kiépített céghálózatban nem egy esetben magyar leányvállalatok is szerepeltek. A rendszer valós léptékét mutatja, hogy Luxemburgban csak a Rue John F. Kennedy 46. szám alatt 1250 cég volt bejegyezve, ahogy ők nevezik adóoptimalizálás céljából. Ronen Palan, a City University London professzora szerint a luxemburgi kormány még rosszabb a görögnél is, abban a tekintetben ahogy átverte az Európai Bizottságot, és titkolózott a pénzügyi adataival kapcsolatban, miközben a luxemburgi adóhatóság cégenként jóváhagyta az adóelkerülést szolgáló módszereket. A Swissleaks azt is megmutatta, hogy a bankok kaméleonként villámgyorsan alkalmazkodnak az új körülményekhez, jogszabályváltozásokhoz és nemcsak passzívan, de nagyon is aktívan segítik az ügyfeleiket az adóelkerülésben. A brit székhelyű HSBC szabályosan rábeszélte erre ügyfeleit, és szívesen alapított számukra névtelenséget és az adóbefizetés elkerülését biztosító off-shore cégeket. Az egyiket egy vicces kedvű banki alkalmazott egyenesen Alter-Ego-nak nevezte el.
Az Európai Unió az elmúlt évben több kezdeményezést is indított a globális adócsalás megfékezése érdekében. Ez nagyrészt persze annak tulajdonítható, hogy az Európai Bizottság jelenlegi vezetője Jean-Claude Juncker- még Luxemburg miniszterelnökeként – üzemeltette az egyik legnagyobb adóparadicsomot Európában és lebukott.
Azonban az Európai Bizottság eddig nyilvánosságra hozott megoldási javaslatai nem elégségek. Nem elég, hogy a pénzügyi vállalatok és adóhatóságok megosztják egymással az adataikat. Be kell vezetni többek között a vállalatok országonkénti jelentéstételi kötelezettségét. Ebben egységesen be kellene számolniuk országonként lebontva az összes leányvállalatuk tevékenységéről, ismertetve a pénzügyi adatokat, a vagyontárgyakról, adófizetésről, bérköltségről szóló információkat. El kell érni, hogy ott fizessék be a vállalatok az adót, ahol tényleges tevékenységük zajlik. A multinacionális vállalatok kedvenc eszköze adójuk csökkentésére, hogy leányvállalataik egymástól vásárolnak szolgáltatásokat, melyekért annyit számláznak egymásnak, amennyit nem szégyellnek. Ezt az úgynevezett transzferár pontos szabályozásával kellene megelőzni. Azért, hogy ezek a lépések valóban megtörténjenek, és hatásuk is legyen, az illegális adóelkerülést bűncselekményé kell nyilvánítani uniós szinten. A cégek valódi tulajdonosainak pedig a nyilvánosság számára azonosíthatóvá kell válnia, hogy senki ne rejthesse el az adózatlan vagyonát adóparadicsomokban. Számos kutatás szerint napjainkban egyre nő a szakadék a szegények és gazdagok között, ráadásul ezekben a kutatásokban nem is szerepel az adóparadicsomokban elrejtett vagyon, melyet a Tax Justice Network 16 és 25 ezer milliárd euró közöttire becsül.
Az adócsalás nemcsak nemzeti, európai, hanem globális probléma. Az Afrikából történő nettó tőkekiáramlás például 2013-ban sokkal nagyobb összeget ért el, mint a kontinensre történő nettó beáramlás, azaz nagyságrendileg több pénz szivárog ki illegálisan Afrikából, mint amennyit ezek az országok segély formájában kapnak. Ezzel a problémával egyes nemzetek egyedül nem tudnak megküzdeni és még a csak európai szintű megoldás sem lehet elégséges. Az ENSZ júliusban tartotta harmadik Fejlesztésfinanszírozás Konferenciáját az etiópiai Addis Abeba-ban. Itt létre kellett volna hozni egy erős felhatalmazással bíró kormányközi testületet a fejlett és fejlődő országok bevonásával, mely képes koordinálni a nemzetközi adóügyekkel kapcsolatos folyamatokat. Ez nem történt sajnos meg.
Ebben a globális játszmában Magyarország is jelentős szereplő. A közvetlen tőkebefektetések tekintetében hazánk a régióban az első és globálisan is a dobogó közelében vagyunk a gazdasági teljesítményünkhöz viszonyítva. Ezen pénzek nagy része azonban csak átfolyik az országon többek között adóoptimalizálás céljából. Az IMF adatai szerint az elmúlt években kétszer több közvetlen tőkebefektetés érkezett Magyarországra, mint például Csehországba. Azonban míg Csehországban a működő tőke kiáramlása a befolyó források 20 %-a volt, Magyarországon ez elérte a 80 %-ot. A kimenő pénzek célországai között az első három adóparadicsom: Svájc, Luxemburg, és a 150 ezres népességű likőrjéről is híres Curaçao.
Kell és szükséges is az új globális gazdaságra és az ebben működő vállalatokra szabott erős, átlátható adójogszabályok megalkotása. Azonban ennél még fontosabb lenne azt belátni, hogy az országok közötti adóverseny – melyben a kormányok egymásra licitálnak a társasági adó csökkentésében, adókönnyítésekben, kiskapuk megnyitásában – nagyon kevés nyertest eredményez, miközben a vesztesek száma milliárdokra tehető. Az egyik legnagyobb veszély, hogy az egyre bonyolultabbá váló, adócsalásokat megelőzni szolgáló új jogszabályokat leginkább az információval és erőforrásokkal leginkább rendelkező vállalatok tudják kihasználni, és ismét maguk hasznára fordítani.
A versengés helyett az együttműködést kellene előtérbe helyezni az adózás területén is, egy egységesebb, egyszerűbb és átláthatóbb adórendszer formájában, ami nem teszi lehetővé a vállalatok számára, hogy az országokat egymás ellen kijátsszák és cinkosukká tegyék.
F. Nagy Zsuzsanna
