2025. 01. 7. kedd

Attila, Ramóna
1 EUR 416 HUF
1 GBP 501 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Megújult a Teleki Tehetséggondozó Kollégium

Megújult a Teleki Tehetséggondozó Kollégium

Több mint kétszázmilliós támogatásban részesült a Miskolci Tankerület, amelyből épületenergetikai fejlesztést hajtottak végre a Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban. A fejlesztésről csütörtökön számol be Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, és László István tankerületi igazgató.


Az épület harmadik emeletén már felújították a folyosót és a szobákat is. A tetőt napelemek borítják, kicserélték a nyílászárókat, megújult a terasz, és kívül-belül leszigetelték a kollégiumot. Az épületenergetikai fejlesztés több mint kétszáz millió forintba került, a teljes összeget uniós forrásból finanszírozták.

– Nem állunk meg ezen a ponton, a miskolci tankerületi központ 4,3 millió forintot különített el az előzetes kalkulációk alapján a saját forrásaiból arra, hogy a kollégium folyosóit, szobáit, vizes blokkjait is korszerúsítse. A harmadik emeleten kezdtük meg a munkát, az volt üres. Meg kellett várni, míg kiszárad a teljesen beázott, átnedvesedett fal.- ismertette László István.

Csöbör Katalin arról szólt, hogy a Teleki Tehetséggondozót annak idején, 27 évvel ez előtt, nemes céllal hozták létre – mint azt a neve is mutatja, a megye tehetségeinek felkutatására és kibontakoztatására. Ehhez a nemes feladathoz képest azonban az intézmény már régóta elhanyagolt épületben működött,  fenntartása az elavult energiarendszer miatt rendkívül drága volt.

– Örömmel állapíthatjuk meg, hogy immár a Teleki épülete teljesen megújult, és a kornak megfelelő technikával rendelkezik az energiarendszere is. Most is elmondhatjuk, hogy minden híresztelés, és károgás ellenére, az úgynevezett európai uniós pályázatokból épül, szépül az ország. Az elmaradottabb térségek pedig zárkóznak fel a fejlettebb régiókhoz. Az Európai Uniónak pedig éppen ez volt a szándéka akkor,

A fejlesztések tehát folytatódnak, de nem csak a Telekiben. Több intézmény újulhat meg a jövőben Európai Uniós forrásból. A Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégium Teleki Tehetséggondozó Kollégium Tagintézményében a megyében élő tehetséges fiatalokat támogatják, fejlesztik. Jelenleg százhatvannyolc diák lakik itt.
Forrás:Minap.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: V. majdnem, mint Valentino
Százával foglalták le a hamis táskákat és pénztárcákat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy fővárosi üzletben. …
NAV: „Örülök, hogy kiderült”
-          mondta az a román sofőr, aki közel 3000 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettával akadt fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Ig…
NAV: Megcsappant rakomány
Csak a rakomány legális részével távozhatott az a román kamion, amelynek platójáról több mint 5000 darab hamis elektronikai cikk került elő. A Nemzeti…

További cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés