2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Mikor indul a kátyúzás?
royal_magazin_PNG

Mikor indul a kátyúzás?

Ezt a kérdést tette fel csütörtöki sajtótájékoztatóján Pakusza Zoltán jobbikos önkormányzati képviselő azok után, hogy vannak, akik már egy éve várják a munkálatok elkezdését.
Miközben a miskolci városvezetés folyamatosan arról beszél, hogy fejlődik a gazdaság, érthetetlen, miért nem indult még el Miskolcon a kátyúzás? – tette fel a kérdést a politikus. Jelezte, az elmúlt hetekben több megkeresést is kapott városszerte az utak rossz állapota miatt. Ez Perecesen különösen nagy probléma, hiszen a tavalyi évben sem volt teljes a kátyúzás, így vannak olyan utcák, amelynek lakói több, mint egy éve várják az úthibák kijavítását, közölte Pakusza.

Mint mondta, hasonló a helyzet a vízművek által végzett munkákkal: a választókörzetben 6-7 helyszínen hosszú hónapok óta aszfaltozás nélkül, körbeszalagozva állnak a munkaterületek, adott esetben kereszteződésben is. Utóbbi problémát szintén több hete jelezte az illetékesek felé, mégsem történt előrelépés.

Ennek tudatában a képviselő választ vár: mikor várhatják a lakók a kátyúzás elindítását és az utak helyreállítását?

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés