2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 414 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A munka ünnepe
royal_magazin_PNG

A munka ünnepe

A Jobbik politikusai hisznek abban, hogy a társadalom egyik fő szervező ereje valóban a munka. A munka, amelyik jól működő, gondosan kormányzott országban nem veszítheti el becsületét, hiszen abban az esetben az emberi közösség legfontosabb tartópillére rendül meg.
Az OECD-államok munkavállalói közül az egyik legtöbbet dolgozó, ámde méltatlanul alulfizetett magyar dolgozók – legyenek azok a közszféra kizsigerelt alkalmazottjai vagy a versenyszféra túlhajszolt foglalkoztatottjai – azonban nem mindig érzik azt az anyagi és erkölcsi megbecsülést, ami pedig joggal megilletné őket. A társadalomellenes szélsőliberálisok már a rendszerváltás hajnalán koraszülött jóléti államról hazudoztak, s az azóta regnáló kormányzatok mindegyike vevő volt a bérvisszafogásra és a munkavállalói jogok megnyirbálására alapozott hamis versenyképességi dogmára, amely nemhogy versenyképességet nem eredményezett, de egyre csak súlyosbította a magyar társadalmi meddőhányó problémáit.

A demokratikusnak nevezett átalakulás óta majd’ három évtizedet elvesztegetve, a multinacionális tőke és a hazai oligarchák által kifosztva – vagy az állam által túldolgoztatva –, a globális munkamegosztás termelési láncainak alján robotolva a magyar munkások végre élhető életet szeretnének. Élhető életet, ahol a tisztességgel ledolgozott napi nyolc óra mellett nem vakmerőség a gyermekvállalás, nem luxus az egy hét balatoni nyaralás, és ahol nem kell dönteni a közüzemi csekk feladása és a gyógyszerrecept kiváltása között. Olyan országot szeretnének, ahol nem vágyálom a középosztályhoz tartozás, mert az nem csupán politikai termék, hanem társadalmi valóság, egy reálisan elérhető lehetőség. Olyan kormányzatot szeretnének, ahol a politikusok pontosan tudják, hogy az ő adóikból élnek, és ezért nem az idegen vagy a saját, hanem az ő érdekeiket kell, hogy képviseljék. A Jobbik ellenzékben is ezért küzd, és kormányra kerülve is ezért fog dolgozni.

Ander Balázs országgyűlési képviselő, a Jobbik Munkavállalói Érdekvédelmi Munkacsoportjának vezetője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés