2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 414 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Szegényektől elvenni még nagyobb bűn
royal_magazin_PNG

Szegényektől elvenni még nagyobb bűn

Borsodban a bérek messze elmaradnak az országos átlagtól, a megélhetéshez még többet kell dolgozni, miközben a Fidesz-korrupció elviszi a munka gyümölcsét. Ezért nem nőnek a bérek és a nyugdíjak, nincs pénz egészségügyre és oktatásra, mondta szerdai sajtótájékoztatóján Lukács Attila.

A Jobbik választókerületi elnöke a párt plakátkampánya kapcsán úgy fogalmazott, lopni önmagában is bűn, de még nagyobb, ha szegény embereket fosztanak ki a politikusok. Borsodban ez történik: amíg sokan éjt nappallá téve minimálbéren dolgoznak, addig egy maroknyi, de annál korruptabb oligarcha csak lop.

Mint mondta, az embereknek látniuk kell, kik azok, akik csúcsra járatják azt a korrupciót, amely évente egy havi fizetést tüntet el a dolgozók zsebéből. Nem véletlen az sem – tette hozzá –, hogy leépült a belgyógyászati osztály Mezőkövesden, féléves a várólista a rendelőintézetben, miközben az adófizetők pénzéből politikusok hobbiját kielégítő beruházások valósulnak meg. Ennek fényében annak a hozzá eljutott információnak is lehet alapja, hogy az önkormányzatok csak abban az esetben nyernek el busás haszonnal kecsegtető beruházásokat, ha adott vállalkozót bíznak meg.

A Jobbik mostani kampányának célja – hívta fel a figyelmet Lukács Attila –, hogy ráébredjenek az emberek: csak a mérhetetlen Fidesz-korrupció felszámolása után juthat pénz bér- és nyugdíjemelésre, oktatásra és minőségi egészségügyre. Vagy változás lesz, elszámoltatás, és visszaszorított korrupció, vagy „Magyarország az egyre több koldus országává válik”.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés