2026. 07. 2. csütörtök

Ottó

1 EUR 356 HUF
1 GBP 414 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Kártérítés az önkényesen előállított terhes nőnek
royal_magazin_PNG

Kártérítés az önkényesen előállított terhes nőnek

A héthónapos terhes nőt éjjel kettőkor vitték be, de csak reggel nyolckor kezdték el kihallgatni. A ruházatát a folyosó vizsgálták át, nem pedig zárt helyiségben. Hét évvel a történtek után a bíróság minap félmilliós kártérítést ítélt meg a Helsinki Bizottság ügyfelének. Az ítélet nem jogerős.

A rendőrök 2010. március 1-jének éjjelén vitték be a héthónapos terhes nőt. Gyanúsítottként hallgatták volna ki korábban is, de nappal nem érték el, ezért döntöttek az éjjeli intézkedés mellett. Ugyan már kettőkor a rendőrségen volt, ám csak reggel 8-kor kezdték el kihallgatni. Ott már gyorsan tisztázta magát, és a nyomozást később gyorsan megszüntették vele szemben.

Bár a rendőröknek tudomása volt arról, hogy a nő várandós, mégis több szabálytalanságot követtek el, olyan fogvatartási szabályokat is megszegtek, amelyek nem csak terhesekre vonatkoznak. Az előállító helyiségbe helyezését megelőzően az egyébként kötelező ruházat-átvizsgálását nem egy zárt szobában, hanem az előállító körlet folyosóján történt; a nőt nem vizsgálta meg orvos, mielőtt az előállító helyiségbe helyezték; maga a zárka is nagyon rossz állapotban volt.

A terhes nő panaszt tett, de a rendőrség csak az előállítás hosszának indokolatlanságát ismerte el. Ügyfelünk nem hagyta annyiban, pereskedni kezdett. A számtalan eljárási fordulóban Győző Gábor, a Helsinki Bizottság ügyvédje képviselte. Ügye eljutott egész a Kúriáig, míg végre a rendőrség 2014-ben azt is elismerte, hogy meg kellett volna vizsgáltatni az ügyfelünket orvossal az előállító helyiségbe helyezést megelőzően, valamint a folyosón végrehajtott ruházat-átvizsgálás is sértett az emberi méltóságát.

Ügyfelünk ezek alapján indított kártérítési pert a Budapesti Rendőr-főkapitányság ellen. Az elsőfokú bíróság elhúzódó bizonyítási eljárást követően nem jogerősen 500 ezer forint kártérítést ítélt meg a napokban az előállítás indokolatlan hossza és az emberi méltóságot sértő ruházat-átvizsgálás miatt.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés