2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Ingyen tanulnak kódolni az informatika tanárok
royal_magazin_PNG

Ingyen tanulnak kódolni az informatika tanárok

Mintegy 450 informatika tanárnak kell programozást oktatnia a jelentős változásokat hozó, augusztus végén elfogadott új szakképzési kerettanterv szerint. Konkrét tananyag híján azonban a felkészülés szinte lehetetlen feladatnak tűnt, végül a közel ötezer szakgimnáziumi diákot érintő problémára a NetAcademia kínált konstruktív megoldást. Az oktatóközpont a tanárokat online tanfolyamokon készíti fel az új tananyag elsajátítására egy olyan program keretei között, mely a diákok bevonását is lehetővé teszi.

 

2016 augusztusában – az új tanév kezdete előtt alig néhány nappal – fogadták el az új szakképzési kerettantervet, mely többek közt az informatika ágazatban is markáns változásokat hozott. Ennek egyik hangsúlyos eleme, hogy a 2016/2017-es tanévtől a weboldalak programozását is oktatni kell, ehhez azonban tananyag jelenleg nem áll rendelkezésre. „Az informatika ágazat új szakmai kerettantervei számos szakgimnáziumban tanító kollégának okoztak fejtörést az elmúlt hetekben. A programozás tantárgy különösen sok újdonságot hozott, felkészülésre pedig nemigen volt idő és lehetőség, legalábbis erről tanúskodnak a hozzánk befutó segítségkérések.” – mondta Sisák Zoltán, a HTTP Alapítvány kuratóriumi elnöke.

 

Az Infotanár Mentor Program egyik kezdeményezőjeként a HTTP Alapítvány a helyzet orvoslására olyan partnert keresett, aki képes akár egyszerre többszáz oktatót gyakorlatias formában felkészíteni az új tananyag sikeres átadására. „A hagyományos tantermi képzés a földrajzi távolságok és a rövid határidő okán nem jöhetett szóba. Ekkor fordultunk az informatikai tanfolyamokat online biztosító NetAcademiához, hogy vállalnák-e az infotanárok továbbképzését.” – mondta Sisák Zoltán.

 

Az informatikai szakképzés összesen 1400 tanárt és mintegy 21 ezer tanulót érint, közel annyit, ahány informatikus jelenleg a piacról hiányzik. A kritikus helyzet kapcsán döntöttünk úgy, hogy a feladatot pro bono vállaljuk, sőt, elősegítjük az együttműködést tanárok és diákok között.” – mondta Fóti Marcell, a NetAcademia ügyvezetője. A felajánlás keretében minden szakgimnáziumban oktató tanár díjmentesen férhet hozzá a tanártovábbképzési programban szereplő tanfolyamokhoz HTML, CSS, JavaScript és további fejlesztői témákban. A program célja egyben az is, hogy projektmunkára nevelje a fiatalságot, hiszen az első tanfolyam végén egy tanáraikkal közös projektpályázatban adhatnak számot a diákok a megszerzett tudásukról.

 

A speciális tanfolyamsorozat eddigi tapasztalatai nagyon pozitívak. A november 7-én induló, kerettanterv szerint kialakított első online oktatásra több mint 300 informatikatanár jelentkezett” – tette hozzá Fóti Marcell. Ezen felbuzdulva a NetAcademia egyéb iskolatípusok tanárait is szívesen bevonná a programba annak érdekében, hogy minden fiatal megfelelő alapismereteket szerezzen, amelyek akár az informatikai pálya felé orientálhatják a későbbiekben. A projekt széleskörű elterjedése esetén a hazai informatikus hiányból fakadó munkaerőpiaci problémák 3 éven belül jelentősen mérséklődhetnek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés