2026. 09. 27. vasárnap

Adalbert

1 EUR 365 HUF
1 GBP 425 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A Magyar Szórvány Napjára
royal_magazin_PNG

A Magyar Szórvány Napjára

Az Országgyűlés tavaly meghozott döntése szerint 2015-től kezdődően minden év november 15-e, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének és halálának évfordulója a Magyar Szórvány Napja. A Jobbik Magyarországért Mozgalom támogatta a kezdeményezést, hiszen kiemelten fontosnak tartjuk a legnagyobb veszélyben levő nemzettestvéreink, a szórványban élő magyar közösségek védelmét és minél hathatósabb támogatását.

A szomorú igazság az, hogy az elmúlt 25 évben egymillió fővel csökkent a magyarul beszélők száma a Kárpát-medencében, a fogyás tehát riasztó mértékű. Ez a probléma fokozottan érinti a szórványban élő magyar közösségeket, a figyelemfelhívás kiváló eszköze lehet tehát a mai nap, és természetesen a november 13-ai Magyar Nyelv Napja is.

Nagyon fontos azonban, hogy a figyelemfelhívás és a szimbolikus intézkedések mellett valódi, konkrét lépések is történjenek, amíg nem késő, amíg végképp el nem tűnik egy-egy szórványban élő közösségünk. A kormány ugyan tisztában van a helyzet súlyosságával, és történnek is a szórványmagyarságot segítő intézkedések, de a Jobbik szerint egy alaposan kidolgozott, átfogó, közép- és hosszú távú stratégia megalkotására lenne szükség, amelyben konkrét ütemterv is szerepel. Minden elvesztegetett nap egy újabb lépés a nemzethalál felé.

Az anyagi források szűkössége mellett ezek a közösségek jobban ki vannak téve az utódállamok asszimilációs nyomásának és a magyar nyelvhasználatot visszaszorítani igyekvő politikájának is. Erre most éppen Ukrajnában láthatunk újabb szomorú példát, ahol az oktatási törvény tervezett módosítása a szórványban működő magyar iskolák ellehetetlenüléséhez vezethet. A Jobbik elvárja a magyar kormánytól, hogy ezen törekvések ellen – mind a kétoldalú kapcsolatokban, mind a nemzetközi fórumokon – a leghatározottabban lépjen fel!

Kiemelten fontosnak tartjuk továbbá, hogy a távlatokban is gondolkodni tudó nemzetpolitika mellé kiegyensúlyozottabb, pártérdekek helyett a nemzeti érdeket szem előtt tartó támogatáspolitika társuljon, amely a magyarországi források elosztásakor elsődleges szempontnak nem a Fideszhez és külhoni szövetségeseikhez való kötődést, hanem a szórványközösségek megmaradásáért kifejtett munkát tekinti.

Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés