2026. 05. 23. szombat

Dezső

1 EUR 359 HUF
1 GBP 416 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A Jobbik szerint javít a jelenlegi helyzeten a gyermekvédelmi rendszer módosítása, de az ágazatban bérfejlesztés szükséges
royal_magazin_PNG

A Jobbik szerint javít a jelenlegi helyzeten a gyermekvédelmi rendszer módosítása, de az ágazatban bérfejlesztés szükséges

Levélben kereste meg a Jobbikot a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), azt kérve, hogy ne támogassuk azt a most folyamatban lévő törvényjavaslatot, mely éppen a gyermekek védelmének és biztonságának érdekében lett benyújtva, és melynek általános vitájára ezen a héten kerül sor.
Szeretnénk leszögezni, hogy a Jobbik támogatja a gyermekvédelmi törvény szigorítását. Ugyanakkor tudjuk, naivitás lenne azt várni, hogy a TASZ a valós problémákról beszéljen. Recsk, Gyöngyös, Agárd – települések, ahol a közelmúltban a szülők hibájából halt meg egy-egy gyermek. Tragédiák, ahol a TASZ nem érezte fontosnak, hogy megszólaljon. Jelzésértékű ugyanakkor, hogy jelen módosítást mind a Magyar Védőnők Egyesülete, mind a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesülete üdvözölte. Utóbbi szervezet elnöke egyúttal felhívta a figyelmet, hogy „a társadalom nem látja, mennyire katasztrofális helyzetben van a gyermekvédelem Magyarországon”.

A Jobbik szerint igenis itt volt az ideje a gyermekvédelmi törvény szigorításának, többek közt a gyermekvédelmi jelzőrendszer közötti együttműködés pontosabb meghatározásának. Azonban egyre sürgetőbb a szociális ágazat dolgozóinak bérrendezése (nem a pótlékolás, hanem valós bérfejlesztés), az évek óta ígérgetett szociális életpályamodell bevezetése, amelyek segítségével talán megállítható, visszafordítható lenne az ágazatot sújtó elvándorlás.

Sneider Tamás, a Jobbik és az Országgyűlés alelnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142270

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés