2026. 09. 22. kedd

Móric

1 EUR 362 HUF
1 GBP 422 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Jobbik:Lefegyverzett szakszervezetek helyett valódi érdekvédelmet!
royal_magazin_PNG

Jobbik:Lefegyverzett szakszervezetek helyett valódi érdekvédelmet!

A Közlekedési Egyeztető Fórum hétfői ülése után újfent bebizonyosodott, a kormánypártnak esze ágában sincs, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének keretében szóba álljon a szakszervezetekkel, hiszen – a Jobbikkal ellentétben – a Fidesz még a tanácskozásra szóló meghívót sem fogadta el. Noha jól működő közlekedés nélkül nem lehetséges gazdasági fejlődés, nincs társadalmi kohézió, és a vidék számára az életet jelentő mobilitási garancia is üres ígéret marad, az oligarchabarát kormányzat továbbra sem becsüli meg az ágazat keményen dolgozó munkavállalóit, és nem hajlandó az érdemi párbeszédre.

Márpedig a közlekedéspolitikai szakmai kérdéseken túl a szakszervezetek joggal vártak volna választ a terület foglalkoztatottjait érintő munkaügyi kérdésekre is. Hiszen százezer, az áruszállításban dolgozó ember aggódik amiatt, hogy a rohamosan fejlődő automatizálás következtében mi lesz az állásával, mint ahogyan az érintetteket az is érdekli, hogy a korkedvezmény eltörlése miatt elvett töredékidőknek miként alakul a sorsa, valamint van-e egyáltalán állami szándék a szolgáltatáskiszervezés által fenyegetett közösségi közlekedési munkavállalók megvédésére.

Nem pusztán a közlekedési ágazat speciális problémája, hogy a munkaerőhiány miatt túldolgoztatott, és az alacsony bérek miatt maguktól is önkizsákmányoló túlmunkára kényszerülő munkavállalók helyzetének rendezése nem tűr halasztást! A munkásaikat megbecsülő, és éppen ezért a csupán a rövidtávú profitrátát szem előtt tartó cégekkel szemben versenyhátrányt elszenvedő, tisztességet munkaadók érdekét is szolgálná egy valós érdekképviseletet lehetővé tevő törvény megalkotása.

Ezért a magyar dolgozók érdekeinek hathatósabb védelme érdekében a Jobbik politikai támogatásáról biztosítja a fideszes új Munka Törvénykönyve által lerombolt szakszervezeti jogosítványok visszaállításáért küzdő munkavállalói szervezeteket.

Ander Balázs, a Jobbik Munkavállalói Érdekvédelmi Munkacsoportjának vezetője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés