2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Miért tömi Hajdú Péter zsebét a város?
royal_magazin_PNG

Miért tömi Hajdú Péter zsebét a város?

Kiszorítja Miskolcról a miskolciakat az önkormányzat. Ez a tendencia érvényesül a kulturális életben is, a város évek óta egy törökbálinti cég számláját hizlalja, ahelyett, hogy a helyieket hozná helyzetbe – hangsúlyozta az LMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke
Hajdú Péter
bulija a környék lakóinak álmát és a Népkert élővilágát is zavarja. Fákat irtottak és a baglyok, sünök, mókusok száma is megcsappant a parkban. Csoma László úgy véli, szükség van tömegeket vonzó programokra, de ezeket megfelelő helyszínen a helyi érdekek mentén kell megvalósítani. A politikushoz számos panasz érkezett, ezért nyílt levélben juttatja el a fórumain felvetődött kérdéseket a városvezetéshez.

– Miért nem a Miskolci Kulturális Központra bízták ezt a rendezvényt? Kazincbarcika és Szerencs is sikeres gazdája tízezreket vonzó eseményeknek. Miskolc miért nem képes erre?

– Ha saját szakembereiket alkalmatlannak tartják, miért nem itteni céggel szerződtek, amelyik itt adózik?

– Miért fordul elő, hogy a város több százmillió forintnyi bevételről lemond, miközben a nyereség egy törökbálinti cég kasszájában landol?

– Miért biztosítják ingyen a profitorientált vállalkozásnak a hirdetési felületet, marketing megjelenéseket, a város tüdejeként funkcionáló park használatát, a mobil wc-ket, a szemétszállítást, takarítást, az orvosi ügyeletet?

– Miért nincsenek garanciák arra, hogy a helyi cégek legalább alvállalkozóként szerepet
kapjanak a lebonyolításban? A miskolci hang- és színpadtechnikával foglalkozó vállalkozások magas színvonalon szolgáltatnak, de rájuk sem tart igényt Hajdú Péter stábja.

– Miért írtak alá olyan szerződést, melyben rögzítették, hogy 2020-ig Hajdú Péteren kívül itt senki sem szervezhet sörfesztivált?

Várjuk az önkormányzat válaszát, és arra kérjük őket, ne menjenek szembe a várossal, a helyiek érdekeit képviseljék végre, erre kaptak felhatalmazást.

Lehet Más a Politika
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés