2026. 07. 24. péntek

Kinga, Kincső

1 EUR 362 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Ne a magyar költségvetést rövidítsék meg, miközben a magyar munkavállalókon spórolnak!
royal_magazin_PNG

Ne a magyar költségvetést rövidítsék meg, miközben a magyar munkavállalókon spórolnak!

Miközben saját bevallásuk szerint is minden további nélkül előfordulhatott, hogy a létminimumot sem elérő nyomorúságos – csupán havi bruttó 105 ezer forintos – fizetéssel foglalkoztattak alkalmazottakat a Tesco hazai üzleteiben, ezzel párhuzamosan, a most napvilágra hozott felháborító információk alapján, még mintegy hárommilliárd forint adót is kivittek Magyarországról a tavalyi év során. Szakszervezeti értesülések szerint ugyanis a hazai beszállítók által kamatmentesen meghitelezett, 160 milliárd forintnyi bevétele után nem hazánkban, hanem Svájcban adózott a cég. Ráadásul mialatt a kereskedelmi lánc bevételei folyamatosan nőttek, a dolgozók kizsákmányolása jelentősen nőtt, hiszen a teljes munkaidős állomány öt év alatt mintegy 4500 fővel csökkent.

Ha a választók bizalmából a Jobbik kormányzati megbízást kap, akkor a Magyarországot pusztán telephelynek, a magyar munkavállalókat pedig a gazdaságos mosópor mintájára mindössze lélektelen árucikknek, olcsón megvásárolható bérrabszolgának tekintő foglalkoztatói hozzáállásnak a szociális piacgazdaságot építő jobbikos néppárti irányítás során már nem lesz helye hazánkban.

A Jobbik a leghatározottabban felszólítja a kormányzatot, hogy sürgősen vessen véget az egyes nemzetközi kereskedelmi láncoknál megfigyelhető – a forráshiányos magyar oktatás vagy egészségügy elől életmentő forintokat elszivattyúzó – elfogadhatatlan adóelkerülési mechanizmusoknak! Természetesen az illetékeseknek ehhez először is jó példát kellene mutatniuk, és meg kellene szabadulniuk saját offshore rablólovagjaitól is!

Ander Balázs országgyűlési képviselő, a Jobbik munkavállalói érdekvédelmi csoportjának vezetője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés