2026. 07. 22. szerda

Magdolna

1 EUR 360 HUF
1 GBP 423 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » 23,5 milliárdot hozott volna a Jobbik Borsodnak
royal_magazin_PNG

23,5 milliárdot hozott volna a Jobbik Borsodnak

A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséhez 1123 módosító javaslatot nyújtottak be a képviselők, ebből több mint 800 a Jobbiké. Csak a kormányzati kommunikációra 15 milliárdot költő, korrupcióban úszó kormány szakmaiatlanságra hivatkozva nem fogadta el az ellenzék javaslatait – kezdte csütörtöki sajtótájékoztatóját Lukács Attila, a Jobbik választókerületi elnöke.
A folytatásban elmondta: a Jobbik csak olyan beruházások támogatását kezdeményezte, melyek az emberek mindennapi életét könnyítenék meg. Borsod-Abaúj-Zemplén vonatkozásában a legerősebb ellenzéki párt 31 módosító javaslattal mintegy 23,5 milliárd forintot hozott volna a megyébe, tájékoztatott Lukács.

Hozzátette, olyan infrastrukturális fejlesztéseket szerettek volna, mint a sajószentpéteri elkerülő út megépítése, Ózd, Sajószentpéter, Emőd, Hejőszalonta, Mezőkövesd és Szomolya, Putnok és Borsodbóta, Sajóvelezd és a 26-os főút közötti út felújítása, valamint a bükkábrányi bányába vezető bicikliút rendbetétele. Ez utóbbi jobbikos nyomásra már elkezdődött.

A foglalkoztatás növelése érdekében Sajószentpéteren ipari park, Alsózsolcán mangalica sertéstelep, Szentistvánon liofilizáló üzem létesítését, valamint a putnoki és a királdi szénbányák megnyitását kezdeményezték. A turizmus növelése érdekében az ózdi strandfürdő fejlesztését célozta meg a Jobbik. Szerették volna azt is, ha Emődön végre lenne működő kultúrház, ennek építését azonban nem szavazta meg a kormány, de stadionépítésre, fenntartásra idén is jócskán költ, összértékben több mint 16 milliárd forintot – érvelt Lukács.

Végezetül elmondta, hogy a Jobbik szakemberei szerint hatszázmilliárd forint felesleges kiadás van Magyarország 2017-es költségvetésében olyan területeken, mint például a kormányzati kommunikáció. Ezek helyett sokkal fontosabb finanszírozandó dolgokat lehetne találni, akár a bérlakás-építési programot, de kiemelt forrást lehetne biztosítani használtlakás-vásárlásra, ingatlanbővítésre és az energetikai korszerűsítésekre – közölte a Jobbik politikusa.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés