2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Pakusza Zoltán dokumentumokkal cáfolja a Fidesz állításait
38177

Pakusza Zoltán dokumentumokkal cáfolja a Fidesz állításait

„A perecesi nevelőintézettel kapcsolatos civil összefogás rosszul érintette a fideszes városvezetést, és megpróbálnak lejáratni” – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Pakusza Zoltán.

A Jobbik önkormányzati képviselője elmondta, nem szereti a sárdobálást, ezért pusztán a tényekkel kívánja cáfolni a Fidesz állításait, hogy a lakók eldönthessék, kinek van igaza. A Fidesz a héten azt állította, hogy Pakusza nem adott le fejlesztési terveket, nem foglalkozik a körzetével.

Ehhez képest a sajtótájékoztatón a jobbikos politikus bemutatta mind a 2015. évre, mind a 2016. évre leadott fejlesztési elképzeléseit, melyeknek egyik központi témája pontosan a felszíni csapadékvíz-elvezetés, de szerepel benne járdafelújítás, aszfaltozás, kerékpárút építés. Bemutatta a Pereces egészére vonatkozó felszíni csapadékvíz-elvezetés tanulmánytervét is, emlékeztetve, hogy ezt már 2008-ban is kezdeményezték helyi civilek, az előző ciklusban pedig a Jobbik is kérte a megvalósítását, amelyet követően a patakmeder terveinek elkészítése, majd kivitelezése lett volna a következő feladat.

Pakusza kiemelte: pont a jelenlegi fideszes vezetés volt, amely Perecest nem nyilvánította kiemelten fejlesztendő területnek a 2014-ben elfogadott településfejlesztési stratégiában, amely ellen akkor még listás képviselőként tiltakozott a Jobbik a közgyűlésben. Ennek ellenére a legerősebb ellenzéki párt képviselője a 2016-os költségvetéshez 6 módosító indítványt nyújtott be, de a Fidesz valamennyit leszavazta.

https://www.youtube.com/watch?v=v2HlAQ-j19c&feature=youtu.be

„Azt gondolom, ezen tényekből pontosan látszik, ki szeretne tenni a kiliáni, perecesi ,bulgárföldi és Tátra utcai lakókért, és ki az, aki csak politikai hatalma megtartására használja őket” – zárta mondandóját a Jobbik képviselője.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés