2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Hírek » Bulvár » Péter Szabó Szilvi: „Kislányt várunk!”
37805

Péter Szabó Szilvi: „Kislányt várunk!”

Az énekesnő szerint gyermeke igazi kis huncut lesz

Nagy a boldogság Péter Szabó Szilvi életében: az énekesnő első babáját várja, és bár még csak terhessége első felében jár, egy tesztnek köszönhetően nemrég az is kiderült, hogy kislányt hord a szíve alatt. Szilvi gyakran álmodozik arról, milyen lesz majd a gyermeke, a neveken is gondolkoznak már, a babaholmik megvásárlásával azonban várnak még egy kicsit.

Péter Szabó Szilviéknél nem meglepetésből jött a gólya: párjával nagyon is tudatosan álltak a kérdéshez, és szerencsére viszonylag rövid időn belül megtörtént velük a csoda. „Már a húszas éveim elején feléledt bennem az anyai ösztön, és nagyjából 25 éves koromra már biztos voltam benne: mielőbb anya szeretnék lenni. Szerencsére Gyuri személyében a megfelelő édesapa is megérkezett, és amint a megfelelő szakaszába ért az életünk, illetve az időbeosztásunk, megfogant a gyermekünk” – avatott be a csinos énekesnő, aki nem bízott semmit a véletlenre: már hónapokkal előtte magzatvédő vitamint szedett, igyekezett egészségesen táplálkozni, mozogni, lelkileg is minél nagyobb harmóniába kerülni. Azt is tudta, mikor kell használni a terhességi tesztet ahhoz, hogy az eredményt adjon, a két csík láttán feléledő érzések azonban minden képzeletét felülmúlták. „Soha életemben nem éreztem még akkora boldogságot, a szívem majd’ kiugrott a helyéről és elkezdtem zokogni. Elmondhatatlan érzés volt, egyúttal életem legmeghatározóbb pillanata.”

Péter Szabó Szilvi minden héten elolvassa, hogy a magzat hol tart éppen a fejlődésben. Emellett egy vizsgálatot sem hagyna ki – felelős kismama, aki hallgat orvosa tanácsára. „Igyekszem nem túlaggódni a várandósságot, de a kromoszóma-rendellenesség szűrésben biztosra mentem. A kombinált teszt mellett elvégeztettem a PrenaTest-et is, ami pár nap alatt „megerősítette”, hogy a babával minden rendben. Emellett a segítségével az is kiderült, hogy kislányt várunk, aki év végén érkezik hozzánk” – mesélte Szilvi, aki megérezte, hogy lánya lesz. „Amint közeledett az eredményközlés időpontja, már a párom sem volt biztos abban, hogy kisfiú lesz. Anyu is lányra tippelt, a népi hagyományok szerint szintén egyértelmű jelei voltak, hogy kislány lesz” – árulta el az énekesnő, aki párjával nagy családot szeretne, így biztosan nem állnak meg egy gyereknél.

„Ha ránk üt majd a lányunk, akkor egy igazi kis huncut lesz. Olyan kis hölgy, akinek a szeme sem áll jól. Képzeletemben ilyennek látom őt. Lány létére biztos szeret majd focizni az apjával, de lesz benne egy nagy adag nőiesség is” – mondta el Szilvi, aki még nem döntött a név-kérdésben. „Van egy rakás szempontunk: legyen könnyű becézni, de felnőttkorában se kelljen szégyenkeznie amiatt, hogy esetleg bugyuta nevet kapott. Nem szeretnénk elcsépelt, nagyon divatos nevet adni, de ami a legfontosabb, az a jelentése – ezeket figyelembe véve döntünk majd” – mondta el az énekesnő, aki azt is hozzátette: a babakelengye megvásárlásával várnak még. Ennek egyrészt a babona az oka, másrészt az, hogy Szilvi meglehetősen mozgalmas nyár elé néz: hamarosan jön az új klip, és zenekarával augusztusban nagykoncertet ad. Az ősz minden percét azonban születendő kisbabájának szenteli, addig is naplót ír a vizsgálatokról és anyai érzéseiről, esténként pedig mesél gyermekének, és most már az imádott közönsége mellett kislányának is énekel.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés