2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Vona: Novák Előd szándéknyilatkozata is korábbi döntésem igazolja
royal_magazin_PNG

Vona: Novák Előd szándéknyilatkozata is korábbi döntésem igazolja

Súlyos hibának tartja Vona Gábor, a Jobbik elnöke, hogy Novák Előd alelnökjelölti szándéknyilatkozata kiszivárgott, de még nagyobb hiba, hogy megszületett, ugyanis „tele van csúsztatásokkal, félinformációkból való sejtetéssel” – nyilatkozta a Jobbik elnöke az N1 TV Vona7 című műsorában. A pártelnök úgy vélte, alelnökének tudnia kellett, hogy ez ki fog szivárogni, és „súlyos felelőtlenségnek” tartja, hogy Novák Előd érzelmeit, indulatait nem tudja a közösség érdekében kordában tartani. Vona ugyanakkor úgy gondolja, az eset korábbi döntésének helyességét támasztja alá. Mint ismert, a pártelnök többek közt Novák Előddel is közölte, nem támogatja alelnöki újrázását.

A szándéknyilatkozatban megfogalmazottakról Vona azt mondta, azok alkalmasak arra, hogy a sajtó összeesküvés-elméleteket gyártson. Semelyik oligarchával nem kötöttek paktumot, nincs semmiféle „székházmutyi”, sőt – tette hozzá – a Jobbiknak nincs is székháza, és nem is volt szó pártszékházvásárlásról – közölte.

Az adásban szóba került az Európai Központi Bank azon aggodalma is, mely szerint a rendszerellenes, úgynevezett „szélsőjobboldali” pártok veszélybe sodorhatják a jólétet, a fiskális reformokat. A pártelnök szerint nem baj, ha ez a jelenlegi rendszer összeomlását jelenti, hiszen a jelenlegi európai vezetés sem a gazdasági, sem a migrációs, sem az ukrán válsággal nem tudott mit kezdeni. Vona Gábor szerint Európának át kell lépnie a XXI. századba. Úgy véli, ez Ausztriában már megtörtént, hiszen „az utóbbi évtizedekben megszokott politikai struktúra összeomlott” – utalt arra, hogy az elnökválasztás második fordulójába sem a jobboldali néppárt, sem a baloldali szociáldemokrata jelölt nem jutott be. Vona szerint ha ez több tagállam szintjén is megtörténik, akkor kapunk egy utolsó esélyt, hogy „valóban Európát építsünk”, és ebben egy leendő „Jobbik-kormánynak” meg kell találnia a szövetségeseit.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter látogatását értékelve a néppárti vezető „fideszes hintapolitikának” nevezte, hogy miközben Németh Zsolt, a Külügyi Bizottság fideszes elnöke az Oroszország elleni szankciók fenntartásáért szállt síkra, Szijjártó Péter gazdasági partnernek tekinti a keleti nagyhatalmat. Vona kiállt amellett, hogy Magyarországnak a saját szuverenitását, a saját érdekeit kell képviselnie akár Oroszországgal, akár az Egyesült Államokkal kapcsolatban.

Azzal kapcsolatban, hogy a fideszes Tényi István megtámadta a kormány kvótaügyi népszavazási kezdeményezését, Vona megismételte pártja korábbi álláspontját, mely szerint ha Alaptörvénybe emelnék a kvóta elutasítását, azzal ingyen, gyorsan, a legmagasabb jogi szinten „üzenünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék”. A Jobbik elnöke aggályát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy érvényes lesz-e a népszavazás, de az érvényességi küszöb elérését feltételezve közölte, az Országgyűlésre ekkor is jogalkotási kötelezettséget ró. Viszont ha a népszavazás nem érvényes, az „visszafele fog elsülni” – fogalmazott, majd feltette a kérdést: „Orbán Viktor vállalja a felelősséget?” Úgy vélte, ekkor ellenfeleink „kapnak a kezükbe egy adu ászt”, és az érvénytelenségre hivatkozva bevezethetik a kvótát.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés