2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A Jobbik az állatvédelem élére állt
royal_magazin_PNG

A Jobbik az állatvédelem élére állt

Egyed Zsolt jobbikos országgyűlési képviselő kezdeményezésére immár másodszor került sor az Állatvédelmi Kerekasztal ülésére. A Jobbik szerint Magyarország jelentős lemaradásban van az állatvédelem terén, amin pártpolitikán felül álló konstruktív párbeszéddel lehet változtatni, hangzott el a legerősebb ellenzéki párt mezőkövesdi sajtótájékoztatóján.
Lukács Attila, a Jobbik választókerületi elnöke szintén részt vett az ülésen. Mint mondta, az állatvédők a bürokráciát, a hatóságok aktatologatását, és az elégtelen büntetéseket tartották az egyik legnagyobb problémának, ezért a következő alkalomra meg fogják hívni a bíróság, az ügyészség, az ORFK és a NÉBIH képviselőit is.

A politikus szerint Borsodban is egyre több a felelőtlen állattartó, ezt jelzi a kóbor kutyák számának növekedése is. Megoldást az állatvédők és a hatóságok szorosabb együttműködése eredményezne, valamint az ivartalanítás, melynek finanszírozását az államnak és önkormányzatoknak kell felvállalni. Az állatvédők szerint az ebrendészeti telepek sok esetben szabálytalanul, teljesítményükhöz képest irreálisan sok pénzből működnek. Viszont fontos kiemelni azt is – tette hozzá Lukács –, hogy az edelényi telep dicséretet kapott az állatvédők részéről.

A legégetőbb problémának az állatkínzás erélytelen büntetését nevezte a Jobbik politikusa. „A sűrűsödő brutális esetek is jelzik – gondoljunk csak a deteki mészárosra vagy jászsági gólyagyilkosra -, hogy komolyabb, elrettentő erejű szankciókra van szükség, éppen ezért kezdeményezett a Jobbik törvénymódosítást, amit azonban a kormánytöbbség nem szavazott meg” – közölte Lukács Attila.

Végezetül megjegyezte: a kapcsolat az állatvédők és a Jobbik helyi tagjai között folyamatosan épül, ennek részeként Mezőkövesden a Jobbik önkormányzati képviselői a közelmúltban látogatást tettek az ebrendészeti telepen is.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés