2026. 05. 20. szerda

Bernát, Felícia

1 EUR 361 HUF
1 GBP 416 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » „Közlekedett a Család” Miskolcon
37464

„Közlekedett a Család” Miskolcon

A balesetmentes és biztonságos közlekedésre helyezte a hangsúlyt a „Közlekedik a család” országos program, aminek Borsod-Abaúj-Zemplén megyei döntőjét Miskolcon rendezték meg.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében 2016. május 21-én 9 órától Miskolcon, a déli városkapuban, a Miskolc Autó Kft. Skoda Autószalonban, és annak parkolójában rendezték meg az Országos Rendőr-főkapitányság – Országos Balesetmegelőzési Bizottsága által meghirdetett „Közlekedik a Család” közlekedésbiztonsági vetélkedősorozat megyei elődöntőjét.

A vetélkedő célja, hogy a közlekedők széles rétegeinek – gyalogos, kerékpáros, gépjárművezető, utas – figyelmét egyidejűleg ráirányítsa a biztonságos, balesetmentes közlekedésre. Egyben figyelemfelhívás a szülői példamutató magatartás fontosságára, a család, a közösség nevelő erejére.

A szervezők a megyei selejtezőre jelentkező családokat különböző közlekedési témájú, hol játékos, hol komoly szellemi és vezetéstechnikai ismeretet igénylő versenyfeladatokkal várták. A versenyben hangsúlyt kapott az elsősegélynyújtás is, mellyel kapcsolatban elméleti és gyakorlati feladatsor is volt.

A megyei elődöntőn első helyezést elért miskolci Szopkó család lehetőséget kap a 2016. június 18-19-én Budapesten megrendezésre kerülő országos versenyen való részvételre, egyben Borsod-Abaúj-Zemplén megye képviseletére. Az országos verseny díjait az Autós Nagykoalíció biztosítja, fődíj egy Skoda Rapid Spaceback személygépkocsi, és több más értékes nyeremény.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142051

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés