2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Miskolc önkormányzatára a saját rendelete sem vonatkozik?
royal_magazin_PNG

Miskolc önkormányzatára a saját rendelete sem vonatkozik?

A Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz fordult Szemes István, a Települések Megmaradásáért Egyesület elnöke és Dr. Tardi Béla, a Jobbik szakpolitikusa, szerintük ugyanis az annabányai szennyvízelhelyezést legalizáló kormányhivatali határozat jogszabálysértő.
Ismeretes, a Jobbik és a civil egyesület korábban azért kezdeményezett vizsgálatot, mert az önkormányzat a saját ingatlanjain nem építi ki a szigetelt szennyvíztározót, ami fertőzésveszélyt okoz. Az ügyben eljáró putnoki jegyző, illetve a megyei kormányhivatal azonban megállapította, elég egy szakértői vélemény is arról, hogy az önkormányzati illemhelyek maguktól is szigeteltté váltak. Eközben a szomszédos, magántulajdonban lévő ingatlanok tulajdonosait kötelezték a zárt szennyvíztározó kiépítésére. „Úgy tűnik, a közigazgatási hatóságok szerint az önkormányzati rendeletben leírtak nem kötelezőek akkor, ha az magára az önkormányzatra nézve jelent hátrányos jogkövetkezményeket” – összegzett Dr. Tardi.

Szemes István szerint ugyanakkor a jogszabályok mindenkire nézve egyformán kötelezőek, akkor is, ha azok alkalmazása adott esetben Miskolc számára hátrányos. Mint mondta, nem várható el az egyszerű állampolgártól a szabályok betartása, ha az önkormányzat is kiskapukat keres. Közölte azt is: jobbikos városvezetés esetén az önkormányzati bérlakások is meg fognak felelni a jogszabályi előírásoknak.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés