2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A kormány elkésett a népszavazással, azonnali alkotmánymódosítás kell
royal_magazin_PNG

A kormány elkésett a népszavazással, azonnali alkotmánymódosítás kell

Ezt mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Lukács Attila, a Jobbik választókerületi elnöke Mezőkövesden. A politikus szerint a Fidesz fáziskésében van: tavaly a népszavazás még időben eredményre vezetett volna, a brüsszeli nyomás miatt azonban ma már ennél gyorsabb megoldásra van szükség.
Lukács Attila emlékeztetett: tavaly ősszel a Jobbik több képviselője is népszavazást sürgetett, erről azonban a Fidesz hallani sem akart, mondván: „egyértelmű kérdésről minek népszavazás”. Most, hogy Brüsszellel kell a döntésben versenyt futni, és azonnali lépésekre lenne szükség, Orbán Viktor az események után kullogva a népszavazás mellett döntött, ami a jelenlegi helyzetben lassú, a sikeressége kétséges, és 5 milliárd forintba kerül az adófizetőknek érvelt Lukács.

Ezzel szemben – tette hozzá – a Jobbik beadta alkotmánymódosítási javaslatát, amely gyors, ingyenes és garantáltan eredményes, ehhez mindössze a kormány népszavazási kérdését kijelentő módban be kell emelni az alaptörvénybe: „Az Európai Unió az országgyűlés hozzájárulása nélkül nem írhatja elő nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését.”

Lukács Attila felháborítónak nevezte, hogy Rubovszky György az országgyűlés igazságügyi bizottságának kormánypárti elnöke azt mondta, hogy akár a házszabályellenesen is, de a Jobbik alkotmánymódosítási beadványát el kell lehetetleníteni. Ez bizonyítja, hogy a Fidesz számára a kvótaellenes népszavazás nem cél, hanem eszköz, hogy a minél tovább eltereljék a figyelmet a mindent elárasztó korrupcióról, illetve az oktatási, egészségügyi és szociális krízisről.

A mezőkövesdi Jobbik a kötelező kvóta elutasítása mellett fontosnak tartja a visszatoloncolás megakadályozását is, az erről szóló indítványukat azonban a fideszes többség nem szavazta meg.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés