2026. 07. 23. csütörtök

Lenke

1 EUR 364 HUF
1 GBP 426 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » „Együtt a közönségünkért!”
36986

„Együtt a közönségünkért!”

A címbeli mondat a Lions klubok magyarországi kormányzójának a mottója, amely a 25 esztendős jubileumát ünneplő Első Miskolci Lions klub számára azért is fontos, mert István Zsolt kormányzó, az Ő tagjaik sorából emelkedett erre a kitüntető posztra.

Mint a mai sajtótájékoztatón a soros elnök Bihall Tamás elmondta, az oroszlánok, főleg a vakokon és látássérülteken segítenek, mint ahogy ez a jövőre 100 esztendős mozgalom alapvető célja volt az induláskor is. Az itteni alapítók közül négyen, még ma is a klub tagjai: Bihall Tamás, Kígyóssy András, Barkóczi István és Grósz György.


Az alapításra emlékeztek

Az Első Miskolci Lions Klub a rendszerváltást követő  Közép-Európa egyik első Lions klubjaként jött létre. A szponzorklub egy miskolci származású, Finnországban élő, ottani klubtag – Világi László művész – közvetítésével a Vammalai Lions Klub lett. Az első évben az elnöki tisztet először az azóta elhunyt Breitenbach József töltötte be, aki a Finn-Magyar Baráti Társaság elnöke is volt. Róla is emlékeztek a klub negyedszázados jubileuma alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

 Bihall Tamás az is elmondta, hogy jószolgálati tevékenységük középpontjában ma is a látássérültek állnak, ezért is van saját szűrőbuszuk, folyamatosan támogatják a vakvezető kutyák kiképzését, s olyan rendezvényeket generálnak,amelyek bevételével anyagilag is segítik a sérült embereket.

Idei nagy rendezvényük lesz Érdi Tamás vak zongoraművész jótékonysági koncertje, aki április 29-én 18 órától a Zenepalotában szerepel. (jegyek a City Hotel recepcióján vásárolhatók).

Az ő mono­gramja látható azon a 800 palack, 2003-as, a vakok és a „miskolci oroszlánok” közös szüreteléséből származó, disznókői „Visus Tokaji” boron is, amelynek értékesítéséből befolyó összeg majd a látássérültekhez kerül.

Pályázat a gyermekeknek

A Lions másik célcsoportja a gyermekek, akiknek sok lehetőséget biztosítanak a klubok, – csereprogram, táboroztatás – most rajzpályázaton mutathatják meg, hogy mit gondolnak Ők, hogyan látják a sérült embereket. „A vak emberek és mi” címmel, indítja az Észak a pályázatot,mint az  Kiss László főszerkesztőtől megtudtuk.

István Zsolt kormányzó bejelentette, hogy nagy megtiszteltetésben részesül a miskolci klub,mert az 45 Lions klubjából idén több is ünnepli 25 éves fennállását,de Őket érte a megtiszteltetés, hogy május 21-én a MAB székházban rendezik meg az összes magyarországi klub éves konvencióját.

OBE

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés