2026. 07. 2. csütörtök

Ottó

1 EUR 356 HUF
1 GBP 416 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Kriza szerint a világ élén, valójában Európa végén Miskolc közbiztonsága
royal_magazin_PNG

Kriza szerint a világ élén, valójában Európa végén Miskolc közbiztonsága

Kriza Ákos múlt heti évértékelő beszédében nem kevesebbet állított, minthogy Miskolc ma már a világ egyik legbiztonságosabb városa. A valóságban a miskolciak ennek pont az ellenkezőjét érzik, és ezt nemcsak a Jobbik látja így, de ez derül ki az Európai Bizottság legfrissebb közvélemény-kutatásából is, hangzott el az ellenzéki párt szerdai tájékoztatóján.
Jakab Péter szerint a Fidesz teljesen elrugaszkodott a valóságtól: nemrég a kormánypárt frakcióvezetője, Soós Attila mondta azt, hogy szárnyal Miskolc gazdasága, most pedig Kriza Ákos jelentette ki, Miskolc a világ egyik legbiztonságosabb városa. Aki járja a várost, és beszélget az emberekkel, nem így látja, véli a jobbikos képviselő. „A miskolciak jelentős hányada már a jogsértéseket sem jelzi, mert nem bíznak a hatóságokban, és az sem véletlen, hogy 30 ezer személyi riasztót és ajtóéket kellett kiosztani a bűnözőknek kiszolgáltatott időseknek.”

Amennyiben Kriza Ákosnak nincs ideje meghallgatni az embereket, esetleg nem mer közéjük menni, elolvashatja az Európai Bizottság legfrissebb közvélemény-kutatását is – hívta fel a polgármester figyelmét Jakab. Ebben 79 európai város lakóit kérdezték meg többek között arról, mennyire elégedettek városuk közbiztonságával. Az eredmény lesújtó: Miskolc a lista végén, a 73. helyen kullog, miután minden második miskolci nyilatkozott úgy, nem érzi a városát biztonságosnak. „Ilyen lenne a világ egyik legbiztonságosabb városa Kriza szerint?” – tette fel a kérdést az ellenzéki politikus.

Végezetül azt kérte: „Kriza Ákos és a Fidesz szálljon le a földre, és a hangzatos kijelentések helyett nézzenek szembe a valósággal. Miskolc közbiztonsága kritikán aluli, ha ezt a Fidesz nem látja be, nem is fog rajta változtatni.”

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés