2026. 07. 2. csütörtök

Ottó

1 EUR 356 HUF
1 GBP 416 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Kirill pátriárka és Ferenc pápa újabb találkozóját tervezik
royal_magazin_PNG

Kirill pátriárka és Ferenc pápa újabb találkozóját tervezik

Ferenc pápa és Kirill pátriárka legközelebbi találkozójának napirendjén szerepelni fog az Ukrajnában élő görög katolikusok problémája. „Reális időben és módon megoldást kell találni rá, hiszen Ukrajnában élő testvéreink szenvednek” – mondta Alekszander Volkov, Kirill pátriárka sajtó titkára újságíróknak Havannában pénteken, a két egyházfő történelmi találkozóját követően.
Tekintettel a magyar közszolgálati média által elhallgatott, vagy hiányos tájékoztatásra, a Magyar Békekör szombaton az alábbi hírösszefoglalót adta ki a Reuters és a TASZSZ jelentései alapján:
A keresztény egyházban közel ezer éve, 1054-ben bekövetkezett szakadás óta először találkozott egymással a római katolikus és az ortodox egyház vezetője. Kirill pátriárka és Ferenc pápa összeölelkezett egymással, és arcon csókolta egymást. A történelmi esemény helyszíne a szocialista Kuba volt pénteken. „Végre találkozunk! Világos, hogy Isten akarta így!” – fogalmazott Ferenc Kirillnek. „Beszélgettünk, mint testvérek” – mondta a találkozó után.
A két egyházfő közös felhívásban szólított fel a Közel-Keleten élő keresztények védelmére. „Keresztény testvéreinket és nővéreinket csaknem teljesen kiirtották sok közel-keleti és észak-afrikai országban, városban és faluban” – áll a közös nyilatkozatban, világos utalással az Iszlám Állam terrorizmusára. „Templomaikat barbárok módjára feldúlták és kifosztották, ereklyéiket megszentségtelenítették, műemlékeiket lerombolták” – írják. Szíriából és Irakból tömegesen vándorolnak el a keresztények – áll a nyilatkozatban -, melyben széles körű humanitárius segítséget sürgetnek.
A találkozót követően Alekszander Volkov, Kirill pátriárka sajtó titkára újságíróknak azt mondta, hogy az ortodox egyház nem zárja ki újabb találkozók lehetőségét. Hozzáfűzte: Kirill pátriárka és Ferenc pápa legközelebbi találkozójának napirendjén szerepelni fog az Ukrajnában élő görög katolikusok problémája. Reális időben és módon megoldást kell találni rá, hiszen Ukrajnában élő testvéreink szenvednek – mondta, emlékeztetve arra, hogy a görög katolikusokkal szemben oroszellenes és orosz-gyűlölő magatartást tanúsítanak Ukrajnában.
A nyilatkozatban felszólították Európát, hogy maradjon hű keresztény gyökereihez. Állást foglaltak az abortusz ellen, és a mellett, hogy házasság csak férfi és nő között köthető. Az ortodox egyház szigorúbb ezekben a kérdésekben, mint Ferenc pápa – jegyezte meg a Reuters.
A pápa és a moszkvai pátriárka ezeréves találkozását kommentálva a brit hírügynökség így írt: Kuba egyszerre látott vendégül két egyházi vezetőt. A találkozás akkor történt, amikor Keletet és Nyugatot mély ellentétek választják el Szíriával és Ukrajnával kapcsolatosan. Az orosz ortodox egyház szoros szövetségese a Kremlnek, a Kreml pedig Kubának. Az argentin pápa elősegítette a közeledést Kuba és az Egyesült Államok között, és több mint ötven év után helyreállt a diplomácia kapcsolat köztük. Kuba közvetítői szerepet játszik a kolumbiai kormány és a gerillák között. Minderre tekintettel Ferenc pápa azt mondta: ha ez így megy tovább, Kuba az egység központjává lesz!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés