2026. 07. 2. csütörtök

Ottó

1 EUR 356 HUF
1 GBP 416 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Valóság – Kriza Ákos 74-0! Kidurrant az utolsó Kriza lufi is…
royal_magazin_PNG

Valóság – Kriza Ákos 74-0! Kidurrant az utolsó Kriza lufi is…

Jogerősen lezárult az utolsó ügy is, amely még Kriza Ákos 2011 márciusában tett feljelentései alapján indult.
Aki még emlékszik – Kriza Ákos 2011. márciusában 74 ügyben tett feljelentést – ismeretlen tettesek ellen – 6 milliárdos kárt vizionálva…
Az ügyekben kiterjedt nyomozás indult, Debrecenben egy 4 fős nyomozócsoport, folyamatos ügyészségi felügyelet mellett évekig csak Kriza feljelentéseivel foglalkozott, majd alapos nyomozás után azokat jellemzően bűncselekmény hiányában lezárta; 2013. március 6-án így történt ez, az immár utolsó ügyben is. E határozatokkaltal szemben a feljelentő panaszt nyújtott be, azt a Főügyészség 2013. áprilisában 22-én újra elutasította!
Ezt követően Kriza Ákos időt és közpénzt nem kímélve 2013. június 24-éntöbb pótmagánvádas eljárást kezdeményezett a Miskolci Járásbíróságon. A perek itt elindultak meg és zárultak le bűncselekmény hiányában, majd az utolsó a pótmagánvádló indítványára átkerült Nyíregyházára, ahol 2015. szeptember 16-án a Járásbíróság bűncselekmény hiányában az ügyet első fokon ítélettel zárta, melyet – a pótmagánvádló szeptember 18-án megfellebbezett.
A fellebbezés alapján került sor a Nyíregyházi Törvényszéken az utolsó tárgyalásra 2016. február 9-én, ahol a törvényszék az eljárást jogerősen lezárta – végzésében megállapította, hogy törvényes vád hiányában a bírósági eljárást le sem lehetett volna folytatni!
Öt esztendő elteltével kijelenthetjük, hogy Kriza Ákos összes feljelentése politikai hecckampány részeként alaptalan volt, csupán politikai hecckampány célokat szolgált, a több éves nyomozás, pereskedés értelmetlen volt!
Végezetül marad a kérdés: mibe került mindez az adófizetőknek és a másik (talán költői): a polgári értékek, a keresztény erkölcs – no meg a férfibecsület – jegyében mikor fog Kriza Ákos bocsánatot kérni az alaptalanul besározottaktól??

Dr. Halmai Gyula
a Miskolc Holding korábbi elnök-igazgatója (2006-2010)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés