2026. 07. 25. szombat

Kristóf, Jakab

1 EUR 362 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Egymilliós lakhatási támogatás mellett béremelésre már nem jut?
royal_magazin_PNG

Egymilliós lakhatási támogatás mellett béremelésre már nem jut?

Több mint egymillió forint lakhatási támogatást kapott tavaly a Miskolc Holding vezérigazgatója, eközben a közlekedési dolgozók háromezer forintos béremelésért is sztrájkolni kényszerülnek. Minderről Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője beszélt hétfőn.
A politikus elmondta, a Jobbik közérdekű adatkéréssel fordult a Miskolc Holdinghoz, ennek során derült ki, hogy az önkormányzati vagyonkezelő vezérigazgatója tavaly több mint egymillió forint lakhatási támogatást kapott annak ellenére, hogy a havi fizetése is közel egymillió forint. Eközben a holding háromezer dolgozója – akiknek a fizetése több mint 10 százalékkal marad el az országos átlagtól – azt a háromezer forintos béremelést sem kapta meg, amit a városvezetés megígért a 2015-ös évre, mondván a cégcsoport fizetési gondokkal küszködik.

A jobbikos képviselő szerint ezek után senki sem csodálkozhat azon, hogy a közlekedési dolgozók úgy döntöttek, ha kell a sztrájk eszközét is bevetik, hogy rákényszerítsék a városvezetést ígéretük betartására.

„Ha a vezérigazgatónak jut több mint egymillió forint lakhatási támogatás, jusson a dolgozóknak is 3 százalék béremelés” – fogalmazott Jakab Péter. A politikus felidézte a Fidesz frakcióvezetőjének szavait, aki nemrég úgy nyilatkozott: „Szárnyal a miskolci gazdaság!” Ha ez így van, fizessék ki a dolgozók 2015-ös béremelését, ellenkező esetben a sztrájkért minden felelősséget a Fidesznek kell viselnie – nyomatékosította a Jobbik frakcióvezetője.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés