2026. 10. 17. szombat

Hedvig

1 EUR 363 HUF
1 GBP 430 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » 119-re nőtt a fagyhalál áldozatainak száma
royal_magazin_PNG

119-re nőtt a fagyhalál áldozatainak száma

Egy hét alatt 22 fővel nőtt a fagyhalál áldozatainak száma, és ezzel 119-re emelkedett tavaly ősz óta. A legfiatalabb áldozat 16 éves, a legidősebb 93 – jelentette a Magyar Szociális Fórum csütörtökön.
A legújabb 22 elhunyt közül 13-an, köztük öt nő fűtetlen otthonában hűlt ki, ketten közterületen, a szabad ég alatt, heten pedig kórházba kerülésük után haltak meg, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.

A Magyar Szociális Fórum tájékoztatása szerint a január közepén megfagyott 16 éves gyerek fiú volt, és a szabad ég alatt fagyott meg.

Az emberjogi szervezet szerint a legújabb fejlemények arra engednek következtetni, hogy az idén többen fognak megfagyni, mint egy évvel ezelőtt (137). Feltűnő a fűtetlen otthonukban halálra fagyottak magas száma: 57-en hűltek ki odahaza (48 százalék), 38-an a szabad ég alatt (32 százalék), 24-en pedig kórházba szállításuk közben, vagy beszállításuk után (20 százalék).

Az MSZF tudatta, hogy a kormányfő nem válaszolt január 20-i kérésére, hogy rendkívüli kormányülésen foglalkozzanak tömeges életvesztéssel, mert a fagyhalál immár fiatalkorúakat is kezd magával ragadni

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

A depressed man is stressed and sad while sitting on the floor at home.; Shutterstock ID 2394515497; purchase_order: Allatjoleti_konferencia_001; job: ; client: ; other:
Miért érinthet ennyire mélyen egy szeretett állat elvesztése Egy szeretett kisállattól elbúcsúzni sokszor már az elvesztése előtt is megterhelő. Gy…
A depressed man is stressed and sad while sitting on the floor at home.; Shutterstock ID 2394515497; purchase_order: Allatjoleti_konferencia_001; job: ; client: ; other:
Miért érinthet ennyire mélyen egy szeretett állat elvesztése Egy szeretett kisállattól elbúcsúzni sokszor már az elvesztése előtt is megterhelő. Gy…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés