2026. 05. 20. szerda

Bernát, Felícia

1 EUR 361 HUF
1 GBP 417 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » 16 éves a fagyhalál legújabb áldozata
royal_magazin_PNG

16 éves a fagyhalál legújabb áldozata

Tizenhat éves a fagyhalál legújabb, egyszersmind legfiatalabb áldozata. Vele együtt 97-re emelkedett a végzetesen kihűlt személyek száma január 20-ig. A Magyar Szociális Fórum arra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy rendkívüli kormányülésen foglalkozzanak a tömeges fagyhalállal, mert immár fiatalkorúakat is kezd magával ragadni.
Az emberjogi mozgalom tájékoztatása szerint ősztől december végéig negyvenen, az újév húsz napja alatt pedig ötvenheten fagytak meg.

Negyvennégyen fűtetlen lakásokban hűltek ki, harminchatan közterületen, a szabad ég alatt, tizenheten pedig kórházba szállításuk közben, vagy beszállításuk után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.

Az eddigi legidősebb áldozat 86, a legfiatalabb pedig 16 éves volt. Az elhunytak között tizenhat nő szerepel.

Az életvesztés adatai arra engednek következtetni, hogy az idén sem fagynak meg kevesebben, mint tavaly. (2014-2015 telén 133-an fagytak meg.)

A Magyar Szociális Fórum ezért arra kérte a kormányfőt, hogy mindent tegyenek meg az életek védelmében, mert a tömeges fagyhalál arra utal, hogy az élet nem részesül megfelelő védelemben. A Szociális Fórum többször felajánlotta tapasztalatokon alapuló segítségét a kormánynak, de az sohasem vette igénybe. Az állapotokra jellemző, hogy az állami média évek óta nem ad hírt a fagyhalálról, hanem úgy tesz, mintha nem is létezne – írta az MSZF.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142051

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés