2026. 05. 20. szerda

Bernát, Felícia

1 EUR 361 HUF
1 GBP 417 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A miskolci fideszesek is asszisztálnak a külföldiek földvásárlásához
royal_magazin_PNG

A miskolci fideszesek is asszisztálnak a külföldiek földvásárlásához

A Fidesz miskolci képviselői hallgatnak, ahelyett, hogy tiltakoznának a külföldiek földvásárlása ellen. Ezzel maguk is asszisztálnak Magyarország kiárusításához, mondta Pakusza Zoltán jobbikos önkormányzati képviselő pénteki tájékoztatóján.
Emlékeztetett, az első külföldi földvásárlás novemberben történt Magyarországon. Akkor felszólította Csöbör Katalint és Sebestyén Lászlót, kérjenek bocsánatot a miskolciaktól, amiért félrevezették őket, hiszen addig folyamatosan azt hangoztatták, hogy külföldi nem vehet hazánkban földet. Miközben Sebestyén és Csöbör „lapít”, újabb föld került külföldi kézbe, ezúttal Somogy megyében, hívta fel a figyelmet Pakusza. Ráadásul – tette hozzá – a nemzetinek mondott kormány arról is gondoskodott, hogy a „derék olasz hazafi” féláron, 135 millió forint helyett csupán 73 millióért jusson hozzá őseink földjéhez. Minden magyar örülne ilyen ajándéknak – véli a Jobbik képviselője.

Közölte azt is, a Jobbik igyekszik menteni a helyzetet, ezért a párt az ügyészséghez fordult, emellett a miskolciak várják a Fidesz két helyi felelős, vagy inkább felelőtlen politikusának a véleményét. Mondják el, ígéretükkel ellentétben miért nem védik meg a magyar földet? Szerintük jó, hogy őseink véráztatta földjét idegenek vásárolhatják fel? Szerintük Trianonban nem csonkították meg eléggé Magyarországot? A miskolciak a válaszokkal együtt a két politikus bocsánatkérését és lemondását is várják, nyomatékosította Pakusza Zoltán.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142051

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés