2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » „Bravúros tavaszt kell produkálni”

„Bravúros tavaszt kell produkálni”

Sajtótájékoztatón mutatkozott be a DVTK új vezetőedzője, Egervári Sándor és segítője, Pisont István kedden reggel a Diósgyőri Stadionban. Az eseményen részt vett Szabó Tamás ügyvezető és Árki Gábor sportigazgató is. A DVTK TV felvétele.


Szabó Tamás emlékeztetett arra, hogy tavaly nyáron Bekő Balázs személyében új vezetőedzője lett a csapatnak. A piros-fehérek azonban nem úgy teljesítettek, ahogy ez elvárható lett volna. Ezután jött a váltás, megkezdték az új edző keresését, s Egervári Sándor mellett tette le a voksát a vezetés, mert rendkívül eredményes klubedzői pályafutás áll mögötte – fűzte hozzá az ügyvezető.

Egervári Sándor kifejtette, az a célja, hogy stabilizálja az együttes helyzetét, s ehhez az őszinél több pontot tervez a rövidebb tavaszi idényben. Hozzátette: „hatékony, lényegesen agresszívabb futballt” szeretne és ki akarja szolgálni a közönséget. Emlékeztetett rá, hogy sokat hezitált az elmúlt évben különböző felkérések kapcsán, de a diósgyőri csapat vezetőedzői feladatát nagy kihívásnak tartja. Mint mondta, egy olyan klub életében szeretne eredményes lenni, amely az elmúlt évtizedekben többször volt meghatározója a magyar labdarúgásnak. Értékelése szerint jók a lehetőségei a DVTK-nak, a vezetés reálisan látja a pillanatnyi helyzetet. Jelenleg tetemes ponthátrányban vannak a középmezőnyhöz képest is, így ahhoz, hogy előre tudjanak lépni, „bravúros tavaszt kell produkálni” – hangsúlyozta. Utalt arra, hogy a csapat szurkolótábora is meghatározó szerepet tölt be a klub életében. Arról is beszélt, hogy a keretben minimális változás lehet, s bár erről egyelőre nem tud konkrétumot mondani, a helyzet hétről hétre tisztulni fog, és a törökországi edzőtáborba már az megy majd, aki biztos tagja lesz a DVTK-nak. Egervári Sándor közvetlen segítőjeként Pisont István tevékenykedik majd. A szakember játékospályafutását követően eddig elsősorban fiatalokkal foglalkozott. A stábot erősíti még Veréb György és Lippai József.
Amint arról korábbi cikkünkben már beszámoltunk, a sajtótájékoztató után megkezdődött a közös munka is.

A stáb (Fotók: Szabó Krisztián)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp