A Magyar Helsinki Bizottság sajnálattal és értetlenséggel fogadja, hogy Székely László, az alapvető jogok biztosa úgy döntött: nem vizsgálja ki a horgosi–röszkei határátkelőnél végrehajtott tömegoszlatás körülményeit. Így azt sem, hogy miért nem volt azonosító szám a TEK-eseken, elhangzottak-e az oszlatás előtt a kötelező figyelmeztetések, és összességében jogszerű volt-e az a személyi sérülésekkel járó intézkedés. A civil jogvédők szerint az ombudsman indokai jogilag megalapozatlanok.
2015. szeptember 16-án a Terrorelhárító Központ (TEK) csapaterőben, könnygázt, gumibotot és taktikai botot használva oszlatta fel, szorította ki Magyarország területéről a határzárnak a rendőrség által tisztázatlan körülmények között feladott átjáróján keresztül belépő külföldiek népes csoportját. A rendőrség fellépése nyomán több civil megsérült.
A Helsinki Bizottság október 13-án arra kérte az ombudsmant, hivatalból vizsgálja ki a történteket. Ez annál is fontosabbnak tetszett, mert a Belügyminisztérium és a rendőrség vezetése jelezte, mindent jogszerűnek talált, és nem kíván foglalkozni a tömegoszlatás körülményeivel. Azóta sem indult vizsgálat. Pedig az akció után több sajtómunkás is kórházba került, és számos gyerek volt kénytelen könnygáz hatását elszenvedni. A Helsinki Bizottság utalt rá, hogy szükséges lehet annak vizsgálata is, felmerült-e valamely hivatalos személy által elkövethető és/vagy katonai bűncselekmény gyanúja.
Az ombudsman azonban arról tájékoztatta a Helsinki Bizottságot, hogy nem áll módjában kivizsgálni a röszkei tömegoszlatás alapjogi vetületeit.
Egyrészt azért nem, mert az ombudsman szerint a Helsinki Bizottság nem merítette ki a jogorvoslati lehetőségeket, és nem tett panaszt a rendőri akció ellen, ez pedig törvényi előfeltétele a vizsgálatának. Valójában azonban erre a civil jogvédőknek nincsen lehetőségük, a törvény szerint csak maguk a jogsérelmet elszenvedő személyek tehetnek panaszt a rendőri intézkedés miatt. A tömegoszlatás pedig nem a Helsinki Bizottság ellen irányult, így a szervezet nem is tudott volna semmilyen panasszal élni az ügyben.
Az ombudsman másrészt azzal indokolta a vizsgálat elmaradását, hogy nincsen nyomozati jogköre. Ez természetesen igaz, de számos olyan jogosítványa van (az összes iratba betekinthet, a vizsgált hatóság bármely munkatársával beszélhet, bekérheti a nyilvánosságra nem került felvételeket, stb.), amely lehetővé tenné számára az eset érdemi vizsgálatát. Ráadásul az ügy alapjogi vonatkozásait akkor is kivizsgálhatná, ha egyébként a bűncselekmény is valószínűsíthető. Például a 2006-os zavargások idején – nagyon helyesen – szintén indult átfogó vizsgálat hivatalból. A két eset több szempontból is hasonlít egymáshoz. Az ombudsmannak feljelentési kötelezettsége van, ha bűncselekmény alapos gyanúját észleli, de erre vizsgálat nélkül aligha nyílik módja.
A Helsinki Bizottság az ombudsmannak írott válaszlevelében kitér arra, hogy a lehetséges bántalmazásokon túl is vannak olyan körülmények, amelyek ugyan vélhetően nem büntetőügyek, de felvetik a szervezeti-intézményi felelősséget. Ilyen pl., hogy miért nem volt azonosító az oszlató TEK-eseken; megfelelően tájékoztatták-e a tömeget; a kényszerítő eszközt használó rendőrök eleget tettek-e jelentési kötelezettségüknek. Ezeket a körülményeket nem fogja senki kivizsgálni, még abban az esetben sem, ha a Központi Nyomozó Főügyészség – amelyhez az ombudsman az ORFK mellett áttette a panaszt – arra a következtetésre jut, hogy a röszkei hatósági fellépés egyes elemei a Büntető Törvénykönyvbe ütköztek és egyes felelősöket sikerül azonosítani.
Bár – mivel nincsen más választásuk – a jogvédők tudomásul veszik a biztos döntését, továbbra is úgy gondolják, hogy az ombudsman érvei nem magyarázzák a hivatalból induló vizsgálat elmaradását, és sajnálattal konstatálják, hogy más intézményekhez hasonlóan az alapvető jogok biztosa sem vállalta fel a horgosi–röszkei események kivizsgálásának feladatát.
