2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Súlyos bűncselekmény gyanúja egy fideszes önkormányzatnál
royal_magazin_PNG

Súlyos bűncselekmény gyanúja egy fideszes önkormányzatnál

Levelek Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete 2015. július 9-én nyílt ülést tartott. Az ülésen készült jegyzőkönyv szerint a testület határozatot hozott a helyi sportegyesület támogatásáról 2 millió forint összeg erejéig, mely kifizetést két részletben utalják az egyesület részére. Az ülésen részt vevő két képviselő szerint az egyesület anyagi támogatása nem volt napirendi pont, erről az ülésen nem szavaztak, elmondásuk szerint ez utólag került bele a jegyzőkönyvbe.  Közérdekű adatigénylés során megigényeltem a leveleki önkormányzattól a képviselő-testület üléséről készült hangfelvételt, ami a mai napig nem érkezett meg.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy ha valóban jó szándékkal segítik a sportegyesület működését, miért ilyen alattomosan oldották meg a pénzmozgást. Abban pedig már csak reménykedni merek, hogy az ügyet kirobbantó két képviselőnek nem kell megtorlástól tartania, és a testületi ülésről készült hangfelvétel sem tűnt el.

Mindezek miatt a Jobbik alelnökeként és országgyűlési képviselőjeként feljelentést tettem a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségnél ismeretlen tettes ellen. Álláspontom szerint a fenti cselekmény súlyos, közbizalom elleni bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját veti fel, amely miatt a felelősök személyének felderítése, illetve felelősségre vonása érdekében nyomozás elrendelésének van helye. Ha megáll a büntetőjogi felelősség, 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak az elkövetők.

Apáti István országgyűlési képviselő, a Jobbik alelnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés