2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Idén is fut a Miskolci Nemzeti Színház

Idén is fut a Miskolci Nemzeti Színház

Ötödik évadjához érkezett a Fut a színház elnevezésű program, melyre vasárnap a 30. SPAR Budapest Maraton Flora stafétájával indulnak a színházi szakma képviselői, köztük a miskolci teátrum is.

A Miskolci Nemzeti Színház csapata tavaly először indult a versenyen, és 10. helyezést ért el. A tavalyi sikeren felbuzdulva idén három csapattal állunk rajthoz. Csapataink nevét bemutatóink címei ihlették. A Tosca csapatban versenyez Regős Ádám, Valádi Zsolt, Kalászdi András és Csizmadia Péter. A Momo csapatában áll rajthoz Szabó Irén, Gazdóf Dániel, Varga Renáta és Vajda Éva. A Ványa bácsi csapatát pedig Oszterman Ferenc, Rusznák András, Simon Zoltán és Molnár Sándor Tamás erősíti. A klasszikus 42,2 km-es távot 4 fős stafétákban teljesíthetik a művészek, színházi dolgozók. A tagok egymást váltva 11,6 km – 12,1 km – 7,1 km – 11,4 km-es szakaszokat futnak. A tavalyi színházi mezőnyben 23 csapat szerepelt, idén pedig 33 váltó képviseli a színházi szakmát.
Az útvonal Budapest legszebb pontjait érintve halad, a futókat végig zeneszó kíséri, a célban pedig sok ezer lelkes szurkoló tapsa várja őket. A Fut a színház – 2015 verseny csapatai által befizetett jótékonysági nevezési díj a Bajor Gizi Színészmúzeumot támogatja.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp